Legtöbben a tévéből és a rádióból ismerik arcát, hangját, de Szabóné Berki Bianka százados a nyilvánosság számára ismeretlen oldalát mutatta szombaton kora délután, írja a police.hu.
A rendőrség közleménye szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szabadidejében szolgálati személygépkocsijával az M0 autóúton közlekedett, amikor Üllő térségében azt látta, egy autó kacsázni kezd előtte, megcsúszik, majd felborulva landol az árokban.
Pillanatok alatt taposta gáz helyett a féket, félreállt, majd utasaival a szerencsétlenül járt autóhoz rohant.
Odaérve gyereksírást hallott, kiderült egy pici lány utazott a hátsó ülésen, egy férfi a volánnál. Közben két XVIII. kerületi, szabadidős, a baleset helyszínének közelében megálló rendőrnő is csatlakozott hozzájuk. Hezitálás nélkül kiemelték a csöppséget, majd segítettek kimászni az apukának.
A gyermek és édesapja megnyugtatása, a mentők és a kollégák értesítése gyakorlatilag párhuzamosan történt. Míg a segítségre vártak igyekeztek a forgalmi helyzetet is kordában tartani.
A baleset következtében a 32 évyes apa nem sérült meg, 2 éves kislányát a mentők – elővigyázatosságból – további vizsgálatra kórházba vitték.
A cikkben hozzátették, a százados nem először segít bajbajutottakon. Földön fekvő emberek köszönték már meg segítő szándékú érdeklődését, de állatokat sem hagy sorsára.
Parancsnoka már meg sem lepődik, amikor a reggeli munkakezdésre amiatt nem tud pontosan megérkezni, mert éppen az autópálya közelében bóklászó őznek, sünnek, vagy kóbor kutyusnak intéz mentést
– áll a közleményben.