Valóságos építészeti csoda lesz a Debrecenben nyíló iskola, melyet a Forbes is éltet.
Egy hazai építész stúdió nyerte el a Debrecenben megépülő nemzetközi Iskola megtervezésére kiírt pályázatot.
Az elfogadott, és immáron hamarosan valósággá váló látványterv maga a csoda, és már most világszerte emlegetik.
Nemrég a Forbes is beszámolt arról, hogy a BORD Építész Stúdió tervei mennyire grandiózusnak modernek és lehengerlőek.
Az iskolában a tervek szerint körülbelül 500 diák tanulhat majd angolt. Az iskolának hazai és külföldi tanulói egyaránt lesznek.
Az ISD-ben egységes, óvodától érettségiig zajló, nemzetközi rendszerű képzésen vehetnek majd részt. Az iskolának már megvan a helye is: Debrecenben, egész pontosan Debrecen-Pallag településrészen kívánják 2019-ig megépíteni a terveket.
A koncepció lényege, hogy a ligetes belső udvart és a sportpályákat – többek között egy föld felett „lebegő” kosárlabdapályát – körülvevő épület minél inkább illeszkedjen a zöld környezethez.
Ehhez a tervezők egy szimbolikus jelentéssel bíró formát, a kört választották, amely a tervezők szerint egyszerre jelképezi a védelmet, az egységet és a közösséget.
Az állam legalább 2,5 milliárd forinttal támogatja az igazán különleges, sokak szerint egyenesen a jövőbe mutató iskola létrejöttét.
Rengeteg különféle komplexumot találhatunk meg a terven a fő épület körül. gyönyörű tankertek, sportpályák, külső terek olvadnak egybe a Nagyerdő vadregényes zöld övezetével.
A természettudományi oktatást éppen az erdős területeken végzik majd, legalábbis szerves részét fogják képezni a terepen megtartott tanórák a jövő minőségi oktatásában.
Még egy olyan érkezési zónát is kialakították, ahol a szülők anélkül fel tudják majd venni a gyerekeiket az iskolából, hogy meg kellene állniuk és leparkolniuk a parkolóban.
A tanulók érkezéskor egy erdős-ligetes pihenőparkon sétálnak az épületig, amely – mint a tervezők írják – a lelki felkészülést, ráhangolódást segítheti.
Az épületek három korosztályt is ki fognak tudni szolgálni, amik egymás mellett, de mégis elhatárolva egymástól fognak helyet kapni. A tantermek az északi oldalon, pavilon szerűen fognak elhelyezkedni.
Nem túlzás azt állítani, hogy ez lesz a jövő iskolája, hazánkban legalábbis mindenképpen egyedülálló lesz, de világszerte híre fog menni, ebben biztosak lehetünk.
OSZD MEG másokkal is!