2030-ban fog bekövetkezni az, amit minden ember vár, és az emberiség történetének legnagyobb lépése lesz

2023. november 17., péntek




A jövőről vallott egy ismeretlen férfi, aki azt állítja, járt az elkövetkező évtizedekben, és a világ alapvető fordulatot vesz 2030-ban.

Ha csak a fele igaz annak, amit állít, akkor alig 13 év múlva megváltozik minden. Minden, azaz szó szerint minden.

Az emberiség történelmének legnagyobb fordulata következik majd be abban az évben.

Ezt egy napvilágra került felvételen mondja egy állítólagos időutazó, aki azt vallja hogy járt a jövőben egy titkos időutazásra alkalmas technológia segítségével.

A Noé névre keresztelt utazó csak bizonyos információkat osztott meg a jövővel kapcsolatban, nem mindent, ezzel ugyanis állítása szerint egyfajta időparadoxont hozna létre, ami katasztrofális következményekkel járna a világunkra nézve.

2030-ra több olyan technológia és fejlesztés fog létezni a világban, ami már önmagában is komoly veszélyt fog rejteni.

Ugyanakkor történni fog egy nagy esemény, ami rádöbbenti majd a világot arra, hogy nem mi vagyunk az egyedüli értelmes faj a kozmoszban, ekkor történik az első hivatalos kapcsolatfelvétel az idegenekkel.

Amerika diplomáciai kapcsolatra lép velük, és egyfajta kooperáció alakul ki az emberek és földönkívüliek között, hogy a világ fenyegető problémáival nézzenek szembe, melyeket főleg az ember szabadított rá saját magára.

Az idegenek ugyanakkor az emberiségnek nem a teljes egészével kötnek békét...

Lesznek olyan országok is, melyekkel hadban állnak majd, csak azért, hogy a globális békét fenn lehessen tartani.

Az időutazó elmondta, hogy az időutazás a jövőben már az emberiség rendelkezésáére áll a földönkívüliek által kifejléesztett és átadott etchnológia által.

Egy speciális ruha segítségével volt képes eljönni a múltunkba,d e neme z volt a végcélja, egy hiba csúszott ugyanis a kísélreti utazásba.

Martin Luther King unokája fogja átvenni az elnöki széket Amerikában a 2030-as évre, és 2021 környékén nagymértékű robbanás lesz az elektromos autók piacán és úgy általában véve a fenntartható fejlődést támogató technológiák kapcsán - mondta el, hogy bizonyítsa a kétkedők számára éveken belül, hogy amit állít, az a teljes igazság.

Kíváncsian figyelünk a jövőre, hogy mennyire bizonyosodnak be Noé szavai!

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen bizarr időutazás jövő időutazó


Megtekintések száma: 179884





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet