2045: az emberiség pusztulásának hajnala? Mérföldkőfajunk történelmében, ugyanis bevezetnek valamit, ami mindent megváltoztat

2018. június 19., kedd




Ezután az életnek, így, ebben a formában vége?

Néhány évtizede még utópiának számított egy olyan világ, ami hamarosan elérkezik.

Egy olyan dolog előkészítése zajlik, ami mindent átalakíthat. Nem csak az életről alkotott képünketm, de a család fogalmát is.

Az emberiség egy új, sokkal sötétebb technokrata korszakba fog lépni, ami akár a fajunk végét is jelentheti majd.

A LEADING nevű cég humanoid robotkísérletekbe kezdett: állításuk szerint néhány évtized választ el minket attól, hogy robotokkal akár házasságot is köthessünk.

Dr. David Hanson, a cég egyik kreatív agya osztotta meg ezen véleményét az újságírókkal. 

Az ő nevéhez fűződik az életszerű, Sophia nevű robot megalkotása.

Testi vágyak kielégítésére szolgáló robotok már léteznek.

A fejlesztő szerint azonban a jövő robotemberei érzelmi igényeinket is képesek lesznek lefedni. 

A robotika szakértője azt az álláspontot képviseli, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok és az emberek közt ne húzzunk éles határvonalat. 

Szerinte a jövő kiberembereit 2045-re megilletik a személyiségi jogok is. Ami azt jelenti, hogy házasodhatnak és szavazati joggal is rendelkezhetnek.

Ez pedig önmagában is rettenetesen hangzik.

Tényleg vége lehet a civilizációnknak?

Hogyan szaporodunk majd? 

Hogyan fogunk újra megtanulni szeretni, ha gépek lesznek a legfontosabb társaink?

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia robotika az emberiség jövője robotok


Megtekintések száma: 47851





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet