2055-ből hozott egy riasztó figyelmeztetést egy rejtélyes időutazó?

2017. december 6., szerda




Azt állítja, erre mindenképp fel kell készülnünk!

Újabb videó borzolja a kedélyeket, melyen egy állítólagos időutazó szólal fel. Elmondása szerint 2055-ből, azaz a jövőből érkezett, és egy megrázó üzenetet jött közvetíteni.

Ugyanis figyelmeztetni akarja az emberiséget valamire, ami hamarosan eljön.

Hozzátette, hogy 2055 nincs annyira messze, hiszen ez gyakorlatilag a nem túl távoli jövő, és sokak életét közvetlenül érintheti, főleg a fiatalokét, de mindenki másét is, aki megéri ezt a napot.

A rejtélyes időutazó által felvázolt jövőkép rémisztő módon nagyon hasonlít ahhoz, melyet Orwell egykoron megjósolt.

Ehhez még hozzájön az, hogy az időutazó szerint hihetetlenül túl fog népesedni a bolygó lakossága néhány évtizeden belül. Elmesélte, hogy 10 éven belül élelmiszerválság alakul ki a Föld számos pontján.

Ugyanis annyian leszünk mi emberek, hogy a mezőgazdaság és a termelés nem tud majd megfelelő ütemben működni, és nem elégíti ki a világ energia és élelmiszeréhségét.

Ez pedig szép lassan nem csak az infrastruktúra összeomlásához, de ahhoz is vezet, hogy globális éhínség sújtsa a bolygónkat.

A férfi azt is hozzátette, hogy orwelli módra fogják megfigyelni az emberek tömegét.

Egy totalitárius, teljes megfigyelésen alapuló rendszer lesz addigra elterjedve az egész világon, mintha csak egy Új világrend uralkodna a bolygón. Az erre kijelölt csoportok és szervezetek MIDNENRŐL tudni fognak, és bármelyikünk élete egy nyitott könyv lesz számukra.

Nem lesz már a klasszikus értelemben vett pénz. Legalábbis a készpénzt teljesen eltörlik, és betiltják annak használatát a fejlett országokban, főleg nyugaton, sok helyen pedig kriptovalutát vezetnek be a nagy élelmiszerválság után, hogy ne dőljenek be a gazdaságok.

A technológia elképesztő dolgokra lesz képes. A teleportáció, vagy a hologramok hajnalán leszünk, amikor már elérhető közelségbe kerül annak lehetősége, hogy valaki A-ból B-be kerüljön anélkül, hogy fizikailag tényleg utazott volna.

Az időutazó elmondta, hogy abszolút el fog tűnni a magánszféra, és az embereket egy nagy masszaként fogja értelmezni a megfigyelés alapú társadalmi és jogi rendszer.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés időutazás


Megtekintések száma: 29331





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet