​24 órán belül bekövetkezik Jézus második eljövetele – állítja egy időutazó

2022. augusztus 4., csütörtök




Megdöbbentő állítások lepték el a közösségi médiát. 3 napig halott lesz, majd visszahozzák az életbe azt a most még ismeretlen személyazonosságú férfit, akibe Isten, Jézus, a Szentlélek fog beköltözni, hogy teljesítse a Végidők feladatát…?

Tényleg nyakunkon van az úgynevezett világvége, ahogyna a Biblia is beszámolt róla?

Egy Tiktok videóban jelentkező férfi azt állítja, hogy egy időutazó, és előre tud az eljövendő dolgokról.

Hirdetés

Valamint azt mondja, hogy az emebriség történelmének nagy korszaka zárulhat le.

Eljön ugyanis Krisztus urunk egy második eljövetel keretében, és augusztus 5-én fogja a személyazonosságát nyilvánosságra hozni.

Vagyis ha igaza lesz az időutazónak, akkor 24 órán belül megtudhatjuk, hogy kicsoda is a modern Jézus, aki már korábban leszülethetett a Földre és köztün jár egy ideje.

Az időutazó szerint szívproblémák miatt hal meg ideiglenesen, de az orvosok háromnapi kemény küzdelem után visszahozzák az életbe.

A testét addig mélyfagyasztásban tartják, úgy tudják épségben megőrizni. Timevoyaging követői persze máris tűkön ülnek, hogy megtudják az igazságot, ám ezt előre senkinek sem lehet elárulni.

“Engem azért tett kíváncsivá a dolog, mert szívproblémám van.

Hosszú időbe telne rendbe hozni, viszont rengeteg különös álmom van mindenféle dologról”

-közölte egy kommentelő, aki ezek szerint akár szintén lehetne majd a feltámadott.

Más viszont komolytalanra vette a dolgot, inkább a következő heti lottószámokat szeretné megtudni az időutazótól.

Néhányan pedig azt a témát kezdték el feszegetni, hogy mi történik majd a vallással a valódi túlvilág lelepleződése után.

Egy másik TikToker nemrég azzal a leleplezéssel állt elő, hogy létezik egy párhuzamos világ, amelynek Azawa a neve.

Egy másik emberfaj él ott, akik meglehetősen ellenségesek, például ők okozták a szeptember 11-i merényletsorozatot is.


Megtekintések száma: 25761





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet