256 évig élt a taoista mester, aki képes volt lelassítani az öregedését?

2023. október 23., hétfő




Döbbenetes.

Hihetetlen történet, egy taoista mesterről, aki képes volt lelassítani az öregedését.

Napjainkban az emberek között csak kevesen vannak, akik megélik a 100 év feletti kort. Aki ezt eléri, az szerencsésnek mondhatja magát, és azon nagyon szűk elit tagjává válik, akik belépnek a matuzsálemi korba.

A valaha élt legidősebb ember sem volt több mint 147 éves.

Mégis rengeteg legenda és szóbeszéd kering egy ősi taoista mesterről, aki állítólag 256 évig élt. Ráadásul életét, és életének állomásait történelmi dokumentumok igazolják. Éppen ezért a kora akár valós is lehet.

De ha az, akkor hogyan lehetséges 346 éven át életben maradni? Nem fogott rajta az öregedés? Birtokában volt valamilyen tudásnak, mellyel elejét tudta venni a sejtek öregedésének, elhasználódásának?

Li Yhing Yuen 1677-ben született, és ezt onnan tudjuk, hogy fennmaradt több forráson át a születési anyakönyvi kivonata, legalábbis az az irat, ami ennek felel meg ott, ahol született.

Rengeteg dolgot tanult még fiatalon, többek között gyógynövényekről, és különféle harcművészetekről.

Alapjaiban véve ekkor sajátíthatott el valamilyen ősi tudást, ugyanis a növénytanban kifejezetten jártasnak számított, és gyakran gyógyított is, miután taoista mesterré vált.

71 éves korára tökéletesítette a taoista tanokat. Ekkor állt be a Qing Birodalom haderejébe katonaként, azt remélve, hogy nagy nyugdíj-járulékra tesz majd szert.

40 évvel később szerelt végül le.

Hihetetlen, de ekkor már 11 éves volt, és egyáltalán nem látszott rajta az öregedés. Sőt, fittebbnek tűnt, mint valaha.

Egyes leírások 23, más feljegyzések 14 feleséget említettek, akikkel Li Ching Yuen együtt élt, de mindkét verzió feljegyzői megegyeztek abban, hogy halálakor 1933-ban egy hatvanas éveiben járó hölggyel volt együtt.

Akkoriban már legalább 180 élő leszármazottja volt, és még mindig kiváló volt a látása, gyors és pattogós a járása, valamint aktívan működött, mint saját készítésű gyógynövény formulákkal gyógyító terapeuta.

1927-ben aztán gyanússá kezdett válni a kínai hadsereg egyik tábornokának ez az egész, és elkezdett a saját szakállára nyomozni a hihetetlen kort megélő taoista mester után.


Megtekintések száma: 29872





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet