27 évre tűnt el az asztronauta az űrben, majd 2001-ben került elő, döbbenetes történetről számoltak be

2024. január 21., vasárnap




Szerintetek valós lehet?

Az eset felveti az időutazás, a párhuzamos dimenziók, a fizika ma még ismeretlen szabályainak létezését is.

Az esetről több leírás is kering az éterben, a közösségi médiában is időről-időre felkapják a máig megfejtetlennek titulált rejtélyt.

A történet fonala ott indul, hogy állítólag 1973 októberében a Pentagon egy műholdnak álcázott űrhajó fedélzetén John Smith azzal a céllal küldte a világűrbe, hogy tanulmányozza az orbitális teret.

Az első három napban a dolgok úgy alakultak, ahogy várták.

A negyedik napon azonban meghibásodott a hajó tájoló rendszere, ami miatt a Johnt szállító űreszköz elakadt a sugárzási övben, ami káros hatással volt mind a testére, mind az elektronikára.

Mindenki hallgatott és úgy tett, mintha nem történt volna semmi.

2001-ben azonban egy Fidzsi-szigetekről származó űrhajós 470 kilométeres magasságban egy furcsa objektumot vett észre Föld körüli pályán.

Amikor az amatőr űrhajós észlelte a furcsa tárgyat, felvette a kapcsolatot a NASA-val és tájékoztatta őket a felfedezésről.

Miután a NASA megkapta az információt, azonnal ráirányították a rádióteleszkópokat arra a pontra.

Megvizsgálták az objektumot, a vezetés belenézett az archívumba, és rájött, hogy ez John Smith eltűnt hajója.

A mentőcsapat megpróbálta felvenni a kapcsolatot az űrhajóval, de nem sikerült vele kommunikálni.

Végül úgy döntöttek, hogy eltávolítják az űrhajót a pályájáról, amint eléri az optimális magasságot.

2001-ben a csapatnak sikerült lehoznia a Földre, és amikor a kapszula kinyílt, mindenkit sokkolt a látvány…

A kapszulában megtalálták az űrhajóst, aki 1973-ban elveszett az űrben, bár a kapszula alacsony hőmérséklete miatt eszméletlen állapotban volt. vizsgálni a beteg kórtörténetét.

A feljegyzések szerint például Smithnek gyermekkori bordasérülése volt, de az érkező űrhajósnál semmi hasonlót nem észleltek.

Ezenkívül Smith barátai arról számoltak be, hogy nehezen boldogult a matematikával, de az újonnan megkerült asztronauta könnyedén teljesítette a legbonyolultabb feladatokat is.

Más fiziológiai eltéréseket is felfedeztek.

Az új Smith testében a szív a jobb oldalon helyezkedett el, ám ez a régi Smith esetében nem így volt.

Ráadásul az űrhajós jegyzetfüzete 100 oldalas volt, ebből 50 olyan karakterekkel volt tele, amelyeket a Földön még soha nem láttak.

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy egyáltalán nem emberről van szó, hanem valamiféle humanoid fajról, akinek nincs kapcsolata John Smith űrhajóssal.

Aztán furcsa esemény történt, a férfi néhány nappal később eltűnt.

Egyesek úgy vélik, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben titkosított minden rá vonatkozó információt, és az űrhajós létezését letagadták.

A történet szerint a NASA hivatalosan nem merte, nem is akarta elismerni a tragédiát, így szimpla kudarcként könyvelték el, azaz annyi szerepelt a jegyzőkönyvekben, hogy John Smith repülési kísérlete „sikertelen” volt.

A NASA legbelső köreiben tudtak csak az esetről és biztosak voltak benne, hogy a valódi történet soha nem szivárog ki.

John Smith űrhajós végül úgy tűnt el a szigorúan őrzött szobájából, és a bázisról, ahol megfigyelés alatt tartották, mintha soha ott sem lett volna.

Állítólag az őrök egyike sem látott semmit, és a biztonsági kamerák sem érzékeltek semmit.

A szobájában lévő kamera a jelentések szerint semmit sem rögzített, mintha lemerült volna.

A kérdés, hogy ez az egész mennyire hihető, és hogy valóban megtörtént-e.


Megtekintések száma: 104145





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet