3000-ből érkezett időutazó mesél az emberiségre váró jövőről: megrázó dolgokat mondott!

2023. október 31., kedd




Alapos és megdöbbentő részletességű beszámoló arról, mi lesz velünk a jövőben!

Egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy a jövőből egész pontosan a háromezredik évből érkezett, megdöbbentő információkat árult el.

Hozzá kell tennünk, ezt ő állítja magáról, és ugyan nem tudott semmilyen bizonyítékot felmutatni rejtélyes Youtube videójában, miközben elmesélte történetét, mégis azt mondta, hogy az idő majd igazolni fogja azokat, amiket elmondott.

Így az emberiség utólag majd hinni fog neki, és egyesek találkozhatnak majd vele a jövőben. De mit is állít ez a magát időutazónak mondó ismeretlen?

Annyit már előzetesen is elárulhatunk, hogy hihetetlen dolgokat. Olyan dolgokat, amiket az emberiség a jövőben ugyan vérrel és verejtékkel fog elérni, de minden ember élete megváltozik majd.

A rejtélyes időutazó szerint az emberek egyfajta kiterjesztett tudattal fognak rendelkezni 2500-ra. Ez azt jelenti hogy az elméjüket folyamatosan, számítógép által bővíthetik majd, vagy feltölthetik egy virtuális térbe tárolás céljából.

Ez egy olyan szimulált világ lesz, melyben ma is sokan hiszik, hogy élünk.

Eleinte ez a szimulált világ nem lesz elégég valóságos, de idővel, az évszázadok alatt hatalmas fejlődésen fog keresztülmenni, míg végül pontosan ugyanolyan lesz, mint amiben most élünk.

Ebben a digitális világban nem lesz többé egyetlen betegség sem, sem szomorúság, sem pedig fájdalom.

2600-ra minden létező emberi tudásanyag online elérhetővé fog válni.

Biológiailag is létezni fognak még emberek, de az életük egy adott állomásán áttöltik magukat ebbe a virtuális térbe, mely egyfajta mennyországként is felfogható, mivel odabent örökké élhetnek majd.

2650-re a Marsot sikerül teljes mértékben terraformálni, azaz lakhatóvá tenni, és egy nagyobb méretű emberi kolónia fog megtelepedni rajta.

Ez még nem minden, mert az időutazó információi szerint 2700-ra elérjük azt, hogy a Vénusz is lakhatóvá váljon, és elkezdjük azt is benépesíteni.

Természetesen addigra Holdon is már több millióan fognak lakni.

A mai értelemben vett kormány nem fog létezni többé. Csak hatalmas információ halmazok, amit fel lehet használni, és fel is használnak a jövőben a háborúk, szegénység, éhezés...stb megakadályozására.

3000-re a biológiailag létező emberek közel 3-4 méter magasak lesznek átlagosan, és 200 évig élnek, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően, de egyesek életkora eléri a 300 évet is.

Azok, akik már feltöltötték a tudatukat a virtuális térbe, pedig örökké fognak élni.

A harmadik évezredben az emberiség számára már nyilvánvaló, hogy a világegyetem tele van mikrobiológiai életformákkal. Ugyanakkor megdöbbentő módon még mindig nem akadtunk egyetlen fejlett civilizációra sem.

Az időutazó elmondása szerint a negyedik évezredbe lépve fogjuk először más civilizációkkal felvenni majd a kapcsolatot.

Az időutazó állítása szerint azért utazott vissza 2017-be, mert a világ annyira tökéletes volt, hogy ezt nem tudta kezelni. Szerinte ugyanis a tökéletesség mindent "megöl" a jövőben, ezért hangsúlyozta: vigyázzunk, mit is kívánunk a jelenben.

OSZD MEG másokkal is! 

hihetetlen megmagyarázhatatlan bizarr időutazás időutazó


Megtekintések száma: 151647





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet