4 nap alatt eltüntette a bőrrákot, amikor elmondta másoknak, hogy csinálta, a gyógyszeripar ki akarta őt csinálni

2018. január 19., péntek




A fehérköpenyes „gestapók” elhallgattatják az igazság hangját?

Rick Simpson nevét már többen ismerhetik. Ő az az ember, aki többször is szembenézett már a rákkal élete során.

És ezidáig sikerrel harcolt ellene minden esetben, még akkor is, amikor az orvosok már teljesen reménytelennek gondolták az esélyeit.

1997-ben kezdődött, amikor szerelés közben lezuhant egy létráról és fejsérülése lett. Természetesen orvoshoz ment, ahol gyógyszereket kapott. Ezeket szedte szorgalmasan, de hasztalanul, a fejfájása nem múlt.

Ez olyannyira elhatalmasodott az életében, hogy már az öngyilkosságot fontolgatta. Az orvosok pedig hiába találgatták mi lehet a kiváltó ok, vagy a gyógymód, csak nem találtak megoldást rá.

Saját kezébe vett mindent, és úgy gondolta, maga jár utána mindennek. Nagyon sok dolgot olvasott egy bizonyos keverékről, egy olajról, melyet saját maga is elkészített végül.

Ezzel aztán sikeresen kikezelte magát a bizarr eredetű fejfájásából.

Rick később bőrrákot kapott, de kigyógyult belőle, méghozzá ugyanazon eljárással: a kannabiszból olajat készített, majd azt tette ecsetelővel a kezdődő melanomájára.

Ha az orvosokra hallgatott volna, ma bizonyosan nem élne - állítja.

Ő ugyanis az olajos kezelésének hála néhány nap alatt felgyógyult, és a bőrrák teljesen eltűnt a bőréről, amit később leletek és kontroll dokumentumok is igazoltak.

Sokan kérdezték tőle, hogy élte túl, nagyon sok rokonát lepte meg a dolog, nem különösebben az orvosokat is. Amikor aztán elmondta másoknak, hogy a kannabisz olajtól gyógyult meg a rákból, óriási lejárató hadjárat indult ellene.

Különféle idegenek jelentek meg nála, kérdezgették, és azt próbálták megtudakolni, kiknek mondta el, hogy hogyan gyógyult meg.

Egy ízben még házkutatást is tartottak nála kormányközeli hatósági személyek.

Tudta, hogy mi, vagy inkább kik állnak a dolog mögött: a gyógyszeripar, ami ki akarta csinálni.

Az orrára kötötték, hogy ne nagyon terjessze el, hogy a kannabisz rák gyógyító erejű, mert rosszul fog járni. Az volt az egyik fő bajuk, hogy nem lehet szabadalmaztatni, mivel természetes hatóanyagot használt, így nem lehetett vele pénzt keresni. A másik az, hogy Rick ezt ingyen adta.

Minden fronton támadták, polgári peres úton, és koholt vádakkal.

Szerencsére a mai napig nem sikerült bebörtönözniük, de a veszély nem múlt el: sokan emlékeznek még Jason Vale esetére. Ő volt az, aki azt állította, hogy barackmagoktól gyógyult fel a rákból a benne lévő B17 miatt.

A gyógyszeripar az ő esetében elérte, hogy a börtönben gondolkodjon el a fiatalember arról, hogy mennyire éri meg az igazságot az emberek elé tárni.

OSZD MEG másokkal is!

életmód egészség megelőzés gyógyszeripar kannabisz egészslég


Megtekintések száma: 103188





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet