400 éves időutazó óráját találták meg egy több száz éve érintetlen sírban?

2020. március 1., vasárnap




Shangsi városában találtak rá,de még most is sokkal több a kérdés, mint a válasz azzal a svájci órával kapcsolatban, mely egy kínai sírból került elő.

A sír közel 400 éves, és teljesen érintetlen volt.

A régészek akik feltárták, minden esélyét kizárták annak, hogy bárki megbolygatta volna, mivel mélyen a föld alatt volt, ráadásul 400 éves volt a földréteg is, mely lefedte.

Egy olyan aprócska gyűrűre hasonlító tárgy került elő az egyik sírból, mely szinte azonnal felkeltette minden régész érdeklődését.

A tárgy ugyanis kísértetiesen hasonlított egy mai modern karórára.

Amikor megpróbáltuk eltávolítani a koporsó körül a földet, belőle egy kis darab fémes hanggal a földre esett.

– mondta Jiang Yanyu, az egyik kutató.

“Felvettük a tárgyat a földről, és úgy láttuk, hogy az egy gyűrű lehet. Miután eltávolítottuk róla a földet és tovább vizsgáltuk, megdöbbenve láttuk, hogy ez valójában egy óra.”

Az óra 10:06-kor állt le, a hátuljára a “Swiss” feliratot vésték.

Sokan kamunak tartották a hírt, ám a régészek megerősítették: valóban találtak egy 400 éves tárgyat, mely szokatlanul nagy hasonlóságot mutat az órákkal.

elyi szakértők nem értették a dolgot.

Meg vannak győződve arról, hogy a sír háborítatlan volt, mióta 400 évvel ezelőtt a Ming dinasztia idején ide temetkeztek.

Sokan felvetették, hogy időutazók bizonyítéka lehet a tárgy, mások úgy vélik, hogy az előz emberiség nyomait sikerült megtalálni.

Szerintetek mi lehet?

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 133739





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet