400 éves rejtély, amire egyetlen történész sem tudja a választ... Szerintetek?

2023. augusztus 12., szombat




Talán most végre kiderülhetnek bizonyos dolgok a Föld egyik legnagyobb rejtélyével kapcsolatban.

Létezik egy olyan rejtély a Földön, ami közel 400 éve megfejtetlen, és a jelek szerint az is maradhat. Egy olyan ősi, elveszett civilizációhoz köthető, mely Észak-Amerikában élt.

A Roanoke Island szigetén akartak a rejtély nyomába eredni, de egyelőre semmilyen eredménnyel nem kecsegtettek a legfrissebb kutatások.

Ez pedig azt jelenti, hogy a rejtély továbbra is homályba burkolózhat. De vajon ki tudja, meddig?

1587 augusztusában egy 116 fős kivándorlócsoport ért partot Roanoke szigetén, Észak-Amerikában. Az angolszász világból kitelepülők ezen csoportja volt képes először arra, hogy állandó telepet hozzon létre az Új Világban, de néhány levélen kívül mégsem maradt utánuk semmi.

Ugyanis rejtélyes módon, egy három év elteltével érkező különféle rakományt és élelmiszert szállító hajó legénysége szállt partra a területen, de már egyetlen túlélőt sem találtak...

Senki sem tudja, mi is történhetett valójában, mivel nem maradtak fenn értékelhető nyomok.

Az első telepesek ugyanis minden segítséget megkaptak ahhoz, hogy sikerrel kolonizálják a területet. Ezért is érthetetlen eltűnésük.

Megölték őket az addig barátságosnak mutatkozó bennszülött indiánok? Beljebb települtek volna a szárazföldre és összeolvadtak az indiánokkal? vagy az ősi idegenek vitték el magukkal a megvilágosodott csoportot a csillagok közé?

Az I. Erzsébet angol királynő megbízásából és Sir Walter Raleigh támogatásával útnak induló telepesek sikeres partot érését követően csak kedvező hírek érkeztek felőlük, aztán valami váratlanul megszakadt.

Sokan vannak azon az állásponton, hogy az indiánok fordulhattak a csoport ellen, és kiirtották a telepeseket mivel fenyegetve érezték magukat, minden joggal. Azonban más feljegyzések ezt nem támasztják alá sőt, az akkori bennszülött népeket kifejezetten barátságos népként írták le.

Egy fába vésett nyom maradt fenn csupán, mely így szólt: "croatoan".

Ezt sokáig nem tudták mit jelent, mire kiderítették, hogy egy indián törzs neve lehetett, de erre sincsenek konkrét bizonyítékok.

A mások lehetséges teória szerint lassan de biztosan beolvadhattak a környék népcsoportjai közé, teljesen asszimilálódva, így veszhetett végleg "nyomuk.

Egy harmadik elmélet arra utal, hogy esetlegesen Közép-Amerikából vagy Floridából érkező spanyol hódítók végezhettek az első angolszász telepesekkel.

Bárhogyan is, még az idegenekkel kapcsolatos elméletekben is igen sokan hittek, és hisznek a mai napig.

Eszerint a telepeseket annak idején földönkívüliek rabolhatták el. Ne feledjük, korábban is voltak hasonló tömeges eltűnések, gondoljunk csak arra az eszkimó falura, melynek egész lakossága tűnt el egyetlen éjszaka alatt és soha nem kerültek elő.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan bizarr történelem


Megtekintések száma: 130477





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet