400 millió éves lelet mond ellent az evolúciónak: ezt magyarázza meg valaki!

2023. június 21., szerda




Oroszországban a Kamcsatka félszigeten olyan zavarba ejtő leletet találtak a kutatók, amit a mai napig nem tudnak megmagyarázni.

Az ásatások során egy olyan gépezet maradványait találták meg, mely egyszerűen nem létezhetne. A lelet ugyanis a radiokarbonos vizsgálatok alapján közel 400 millió(!) éves.

A régészeti leletet azóta hitelesítették, és az ásatásokat vezető archeológus Yuri Golubev a megtaláláskor azt nyilatkozta, hogy ez a talált tárgy akár a történelmünket is átírhatja.

Nem ez az első hasonlóan érdekes lelet, mert a térségből már kerültek elő szokatlan tárgyak, de kétségtelen, hogy ez közülük az egyik legfurcsább, ráadásul egy olyan gépezet alkatrészeinek a maradványa, ami nem létezhetne mai tudásunk szerint.

Az antiküthérai szerkezethez hasonlóan, ez a szerkezet is rengeteg kisebb alkatrészből állhatott, valamint ennek a szerkezetnek sem sikerült megfejteni rendeltetését.

Első ránézésre nem láttak semmi különöset a sziklákban, de mikor az egyik kutató jobban megvizsgálták, észrevették, hogy különös, fogaskerekekre emlékeztető lenyomatokat találtak.

A későbbi analízis azt is kimutatta, hogy a talált lelet tartalmaz fémes elemeket.

A radiokarbonos vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy a tárgy közel 400 millió éves. Ez pedig teljességgel lehetetlen. A lelet mégis ott van, és a kő és fém nem hazudik. De hogy kerülhetett egy bonyolult mechanikával rendelkező gép a 400 millió évvel ezelőtti időbe?

Erre számtalan elmélet született, egyesek úgy vélik, hogy a tárgy eredetileg nem abból a korból származik, hanem időutazás során került oda. Vagyis a szerkezet rendeltetését - és azt, hogy egyáltalán mi is lehet tulajdonképpen - azért nem sikerült megfejteni, mert ez egy jövőbeni szerkezet, mely még nem is létezik, és csak évtizedek, évszázadok múlva - mikor már lehetséges lesz az időutazás - találják fel.

Mások szerint az idegenek felelnek azért, hogy a szerkezet az adott korba kerül. Talán itt hagyták, de az is lehet, hogy szándékosan az embereknek ajándékozták.

A szerkezet kinézetének rekonstrukciója is komoly gondokba ütközött, ugyanis nehéz volt megvizsgálni, "átvilágítani" a sziklát. A leletet pedig nem akarták megbontani, mert az lehet hogy darabjaira hullott volna a kísérletek alatt.

Egy ősi roncstelepről is származhatott a megtalált gép, mely valószínűleg egy olyan fémes elemeket tartalmazó szerkezet lehetett, ami talán egy még nagyobb gép, talán egy űrhajó része lehetett.

Egyesek egy térhajtómű maradványainak tekintik, míg mások egy mai modern robbanómotor őskori prototípusának.

Egy biztos: bonyolult mechanikai szerkezet volt, mely egy még bonyolultabb egésznek a része volt. Valószínűleg ezért nem fejtették még meg ma sem működésének célját, funkcióját, mivel önmagában ez nem ismeretes, ahhoz látni kellene azt a gépezetet, aminek a része volt.

A hír kirobbanása után nemsokkal a titkos társaságok elhiteltelenítő hadjárata természetesen beindult. Minden módon próbálták besározni, ellehetetleníteni az ásatásban résztvevőket, az eredményeket pedig hamisnak titulálták, puszta koholmánynak. Még természetes geológiai magyarázattal is megpróbálták elpalástolni a dolgokat, de több geológus rávilágított arra, hogy a geológiai formációk magyarázata nem ad teljes választ a lelet minden aspektusára.

Az igazság azonban az, hogy a történészek, és a régészek mainstrem vonala tisztában van azzal, hogy ez a lelet teljesen felforgatná azt, amit az emberi fejlődés történelméről eddig tudtunk. Ezt pedig nem akarják, és mindent elkövetnek azért, hogy ne következzen be a paradigma váltás.

Gondoljunk csak bele. Át kellene írni a történelem könyveket, és egy komplett szemléletváltás következne be. Az idegenek múltbéli jelenlétének bebizonyosodása akkora történelmi jelentőségű dolog lenne, mintha az bizonyosodna be, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

Ez azonban rengeteg más, kellemetlen titokra is fényt deríthet, ezért nem akarják, hogy az igazság kiderüljön. Arról nem is beszélve, hogy az ember ez esetben több mint 400 millió éves lehetett, vagyis előbb éltünk mint a dinoszauruszok...

Egyes alternatív történelem kutatók szerint az sem kizárt, hogy egy előző emberiség élt előttünk, még azelőtt, mielőtt a dinoszauruszok kialakultak volna. Eszerint a teória szerint az emberiség már létezett korábban, és egy magas technológiai fejlettségi szintre lépve váratlanul kipusztította magát (vagy kipusztították).

A kataklizma után évmilliókig tartott, míg az élet újra megvetette a lábát a bolygón, lényegében újraindult az evolúció.

Ekkora alakultak ki a dinoszauruszok, akik 65 millió évvel ezelőtt kipusztultak, majd később az emlősökből kialakult a mai modern emberiség.

A 400 milliós éves szerkezet megtalálásának helyszínétől nem messze egy másik lelet került később elő, mely szintén ugyanahhoz a géphez tartozhatott.

Az előkerült leletekben találtak egy olyan szikladarabot, mely egy érdekes objektumot tartalmazott, ugyanis különleges eljárásokkal átvilágították a követ, és egy szokatlan, csavar alakú objektumot találtak a belsejében.

A követ feldarabolták, hogy hozzáférjenek a kérdéses részhez, amikor is alaposan megdöbbentek a kutatók. A sziklába ágyazva ugyanis egy szabályos csavar alakú anomáliát fedeztek fel.

Ráadásul az anyagvizsgálat is kimutatta, hogy fémet tartalmazó dologról van szó.

Hogy kerülnek-e még elő újabb darabok a különös szerkezetből azt még nem tudni, sem azt, hogy ezek a leletek mennyire függnek össze, de nagy a valószínűsége, hogy ezek egy kerek egész kirakói. 

Egy napon talán a kutatók össze tudják ollózni annak a gépnek a rekonstrukcióját, melynek elemei rejtélyes módon a mai napig vita tárgyát képezik.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés ősi idegenek előző emberiség ősi technológia


Megtekintések száma: 199511





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet