5 Antikrisztusi ideológia, mely mára megvalósult: ez várhat ránk a végén?

2023. szeptember 28., csütörtök




Ezek a dolgok egyértelműen jelzik, hogy már a fenevad idejében élünk.

Sokan mondják, hogy egyre gonoszabb világban élünk. Ezt eleinte nem vettük komolyan, azonban idővel az emberek elkezdték észrevenni azt, hogy egyes dolgok nagyon rossz irányba kezdtek haladni.

Ma már sokan úgy tartják, hogy elérkezett a fenevad ideje. A Biblia is ír erről az időszakról, és rengeteg gondolatot közöl arra vonatkozóan, hogy pontosan miként, és hogyan fog zajlani az emberiség lezüllése.

Léteznek a gonosznak bizonyos ideológiái, mely alapján a pokol, és a Sátán társadalma működhet.

Ami a velejéig romlott világ egyfajta lenyomata, ami alapján tudjuk, hogy a világunk megérett a kárhozatra. De mik ezek az ideológiák, melyek mára magvalósultak?

A család megsemmisülése

Az első és legfontosabb, egyben legtragikusabb is nem más, mint a család szétzilálása. Ma már egyszerűen nem divat a nagy család, és erre csak rátesz a világ egy lapáttal azzal, hogy a társadalom felé azt sugározza, hogy egyén, ne pedig családközpontú életet éljen.

A nyugati civilizációban ráadásul egyre kevesebb gyerek születik, ez szintén összefügghet pár dologgal a család kapcsán. Manapság a családok gyakran szétszakadnak, és a házasság köteléke sem tart örökké. Csonka családok, sérült gyerekek, egy alapvetően lelki tébolyban létező fiatal nemzedék van születőben.

Globális világkormány

A globális világkormány létrehozása a Sátáni terv egyik legfőbb pontja. Mindemellett előbb el kell ültetni az emberekben a felettük és mindenek felett álló világkormány létezésének gondolatát. AZ emberekkel el kell ezt fogadtatni.

A jelek szerint pedig sikerült is elfogadtatni. Mindamellett, hogy az emberek lemondtak a szabadságukról a biztonságuk érdekében – Amerikában például a hazai törvény, szeptember 11. után – kifejezetten támogatni kezdték szerte a világon azt az ötletet, hogy egy mindenek felett álló, gyakorlatilag teljhatalmú kormányzat jöhesse létre.

Sátáni próféta

A gonosz ideológiáinak terjesztése a legjobban egy erre kijelölt, sátáni próféta által vihető véghez. Ez már a napjainkban is zajlik szintén, hiszen halljuk, látjuk a pápa nyilatkozatait, megnyilvánulásait, melyek nagyon sok hithű keresztény szerint minimum megkérdőjelezik a pápa indítékait.

Arról beszélt, hogy a Jézussal való kapcsolat ártalmas és kerülendő. Más esetben pedig az egyáltalán nem európai kötődésű pápa muszlim bevándorlók lábát mosta és csókolgatta. Sokak szerint ő lehet a Sátán prófétája, vagy maga az Antikrisztus, akinek a feladata, hogy a nyájat Isten mezejéről a pokol kapujáig vezesse.

Közöny

A közöny szintén egy olyan dolog, ami egyre inkább megfigyelhető a modern világunkban. Már szinte senki sincs tekintettel a másikra, és ha valaki egy kicsit is figyelmes, lovagias a hétköznapokban, az szinte kitűnik a mocsokból.

A fiatalok egyre hitetlenebbek és már feleannyira sem tisztelettudóak, mint régen. Az emberek már nem motiváltak, és egymás vállára taposva próbálnak önös sikereket elérni az életben. A világ romlott, és a nyugati karrierista életstílus, és társadalom belülről kezdett el korhadni.

Folyamatos agymosás

A médián keresztül már folyamatosan csak az agymosást végzik a különféle érdekhatalmak. Megpróbálják még a saját anyjukat is eladni csak azért, hogy a negyedéves mutató jobb legyen, mint az előző.

Mindemellett arra nevelik a tudatalattinkat, hogy, fogadjuk el a készen kapott információkat, és ne kérdezzünk. Nem hagyják, hogy magunk jöjjünk rá egyes igazságokra. Akkor ugyanis tudatos gondolkodókká válnánk, ezt pedig a gonosz ideológiája nem tudja kezelni…

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés vallás világvége végidők antikrisztis


Megtekintések száma: 217129





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet