5 dolog, amit sejtünk a fekete lyukakkal kapcsolatban

2016. november 22., kedd




Vajon mi lehet a fekete lyukak szerepe az univerzumban? Mi lehet a másik felükön, és tényleg elnyelnek minden információt? Sok a kérdés még körülöttük, azonban van néhány erős sejtésünk, melyekre bizonyítékot találhatnak az elkövetkező években.

A fekete lyukak még mindig sok rejtélyt és kérdést tartogatnak számunkra, melyet nem válaszolt még meg az emberiség.

Van azonban néhány közös pont, amiben a legtöbb tudós egyetért, és ezek egy részét képesek lehetünk bizonyítani az elkövetkező évtizedekben.

Az univerzum egy másik pontjára vezetnek

Az egyik legelfogadottabb teória, amit a kutatók és a szakemberek is támogatnak, az a másik térpontra mutató teória. Ez azt jelenti, hogy a fekete lyuk belsejébe belerepülve egy másik ponton kötnénk ki az univerzumban.

Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy nagy lapot félig elhajlítanánk, és a két oldalán lévő két-két pontot egy csővel összekötnénk. Így elméletileg le lehet csalni a hatalmas távolságokat a térben.

Féreglyukak vannak bennük

Ez a sejtés szorosan összefügg a fekete lyukak térpontokat összekötő tulajdonságával. A fekete lyukak ugyanis féregjáratokkal kötik össze ezeket. Vagyis a fekete lyukakban hosszúra nyúló féregjáratok találhatóak, melyekben képlékeny a tér és az idő is.

Sokak szerint az idegen fajok is így közlekedhetnek a térpontok között, ha már elérték azt a fejlettségi szinten, hogy képesek belerepülni és átjutni egy fekete lyukon.

Lehetővé teszi az időutazást

Az időutazást is lehetővé teszi. Legalábbis sok neves tudós úgy gondolja, hogy a fekete lyukak jelenleg az egyetlen ismert természetes képződmények az univerzumban, melyek lehetővé teszik azt, hogy egy időhurkon át átjussunk más időfolyamokba is.

Ez azért is lehetséges, mert a fekete lyukban az idő és a tér is egyetlen pontba zsugorodik, és egy szingularitásba zuhan minden, ahol elméletben minden lehetségessé válik ezáltal.

Párhuzamos világok lehetnek benne

Vannak olyan elképzelések is, melyek szerint a fekete lyukak átjárók lehetnek egy párhuzamos univerzumba. Ezt onnan sejtik, hogy bármi, ami beáramlik a fekete lyukakba, az soha többé nem jut ki. A kutatásaink szerint jelenleg nem fedeztek még fel olyan távoli pontokat az univerzumban, ahonnan anyag áramlana ki.

Vagyis ez alapján könnyen elképzelhető, hogy a fekete lyukakon át az anyag nem ebben az univerzumban jelenik meg újra, hanem egy velünk párhuzamos világban.

Léteznek fehér lyukak

A tudomány csak az elmúlt években vetette fel a fehér lyukak létezésének lehetőségét. Ezt a fenti pontban említett jelenségből következtették ki. Ha ugyanis az anyag eltűnik a fekete lyukban, valahol elő kell bukkannia az anyagmegmaradás törvényének értelmében.

Ez persze némileg ellent mond a fenti pontnak, ám a tudósok hangsúlyozzák, hogy nem biztos, hogy az egyes pontok ellentmondanak egymásnak, létezhetnek akár egymással párhuzamosan is, mint két parallel jelenség. A fehér lyukakból anyag áramlik ki folyamatosan. AZ az anyag, ami a fekete lyuk másik oldalán eltűnik. Egyes vadabb teóriák szerint maga az ősrobbanás is egy óriási fehér lyuk következménye volt.

tudomány rejtély rejtélyek párhuzamos világok párhuzamos dimenziók fekete lyukak


Megtekintések száma: 31036





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet