5 elmegyógyintézetben készült nyugtalanító fotó

2020. december 25., péntek




Az elmegyógyintézetek és a zárt osztályok már évtizedek óta kimeríthetetlen forrásai az ijesztő városi legendáknak, nyomasztó történeteknek. 5 kép, mely kellően nyugtalanító ahhoz, hogy ne tudj nyugodtan aludni az este.

A legelső kép is már eleve egyfajta nyugtalanságot kelt az emberben. Egy Rhoda Derry nevű beteg látható rajta. A fényképet még Almshouse-ban készítették, de a keletkezésének pontos ideje nem ismert. A történészek és kutatók 1860 és 1904 közöttinek saccolják.

rhoda-derry Rhoda kikaparta a saját szemeit, és kiverte az összes fogát. Ön, és közveszélyes volt, gyakran kente be egész testét saját ürülékével, de volt olyan is, hogy az ápoló személyzetet is megtámadta. Állítólag meg volt róla egész életében győződve, hogy egy átok sújtja, és egy gonosz szellem kísérti őt, aki el akarja ragadni a túlvilágra.

Az ismeretlen gyermek fényképéről nem sokat tudni. Egyfajta tűrés tesztet végeztek rajta a Slipshod gyermekeknek fenntartott otthonban. Sem a gyermek állapota nem tisztázott, sem az, hogy végül hogyan gyógyították, vagy hogy gyógyították-e egyáltalán.

elmegyogyintezet-ismeretlen-fiu

Az egész kép úgy néz ki, mintha egy szürreális jelenet illusztrációja lenne. pedig az a legborzasztóbb, hogy ez maga a valóság... Azonban az ilyen és ehhez hasonló látvány nagyon is gyakori volt a régmúlt elmegyógyintézeteiben.

1910-ben acéldobozkákba, apró kis magánzárkákba zárták a mentálisan súlyosan beteg pácienseket. Így nem tudtak önmagukban kárt tenni, sem pedig másokban, és volt idejük lehiggadni.

elmegyogyintezet-aceldobozba-zart-nok

Volt, hogy órákig, máskor napokig ezekben a szerkezetekben kellett szenvedniük, de még így is ez volt a jobbik rossz. Előfordult, hogy egy-egy kiengedett páciens néhány nappal később rohamában olyan kárt tett magában, hogy belehalt.

A lenti képen egy 27 éves páciens látható, akit katatonikus skizofréniával diagnosztizáltak. Lobotómiát hajtottak végre rajta, ami akkoriban teljesen elfogadott orvosi eljárás volt.

lobotomias-paciens

A baloldali kép a lobotómia előtti, míg a jobb oldali a lobotómia utáni állapotot mutatja. Rémisztő, mennyire fájdalmas és meggyötört a nő tekintete, aki a beavatkozás után legalább 30 évvel öregebbnek nézett ki.

A képen látható maszkos alak egy Japán elmegyógyintézet lakója volt nagyon hosszú ideig. A maszk nem véletlenül volt rajta, ugyanis egy nagyon különös és ijesztő mentális betegségben szenvedett.

elmegyogyintezet-maszkos-paciens

Nem engedte, hogy levegyék a maszkot róla, ugyanis ha valaki ezt megpróbálta, akkor hisztérikus rohamok jöttek rá, hörögni és ordítani kezdett.

A férfi egy szkopofóbia nevű betegségben szenvedett, aminek következtében nem volt képes elviselni, hogy bárki ránézzen. Ezért volt szükség arra, hogy élete hátralévő részét egy maszk mögé bújva élje le.

érdekes érdekesség bizarr ijesztő nyugtalanító


Megtekintések száma: 128554





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet