5 elveszett találmány, mely megváltoztatta volna a világot

2016. május 25., szerda




Nukleáris robbanásnak ellenálló szuperanyag, múltba látó kronovizor, vagy a világ legfejlettebb tömörítési algoritmusa, melynek ha sikerült volna befejezni a forráskódját, ma teljesen másmilyen lenne az informatika. Az informatikust azonban 2 nappal a forráskód véglegesítése előtt holtan találták udvarában, kutatásának anyagai pedig rejtélyes módon felszívódtak. Tom Ogle amerikai feltaláló létrehozott egy olyan szerkezetet, mely képes volt több mint 100 mérföld/gallon - vagyis 42,5 kilométer/liter - utazási teljesítményt kihozni egy öttonnás teherkocsiból. A nagy cégek azonban megzsarolták,tönkretették, majd váratlan és titokzatos halála pontot tett az ügy végére. Tesla halálsugár tervezete tényleg a véglegesítés küszöbén volt? Mi történt, miért következett be a váratlan fordulat, és a zseniális tudós miért vitte örökre magával a sírba a tervezetet? 5 olyan elveszett találmány nyomában, melyet megpróbáltak ellehetetleníteni, kitalálóikat pedig eltörölni a Föld színéről...

Az anyag, mely képes ellenállni egy nukleáris csapásnak is

Egy amatőr kémikus találta fel 1980-ban a Starlite nevű anyagot azzal a céllal, hogy kifejlesszen egy rendkívül ellenálló anyagot. A Starlite állítólag olyan erős anyagszerkezettel rendelkezett, hogy

képes volt kibírni egy nukleáris robbanást is anélkül, hogy megolvadt vagy komolyabban roncsolódott volna.

A komplex műanyag szerű anyag 21 féle organikus polimert és kopolimert tartalmazott egy nagyon kevés kerámia esszenciával, és egyéb, feltalálója által nem közölt titkos összetevőt.

starlite-anyag

Persze sokan nem hittek a kémikusnak, és azt hitték, csak blöfföl és így akar hírnevet szerezni magának. Maurice azonban nem csak a vakvilágba beszélt. Egy látványos kísérletben demonstrálta találmányát.

Egy tojást vont be a speciális anyaggal, majd 1200 Celsius fokú lángoknak tette ki, és a tojás a kísérlet végeztével teljesen nyers maradt és érintetlen.

Egy másik kísérletben 10.000 Celsius fokos lézerekkel bombázták az anyagot, mely körülbelül 3-szor olyan magas, mint a gyémánt olvadási pontja. A Starlite természetesen állta a sarat, és meg sem kottyant neki a behatás.

starlite-kiserlet-tojassal

A Starlite extrém könnyű anyag volt, és nem bocsátott ki magából kárós vagy mérgező anyagokat oxidáció során. Már amikor képes volt egyáltalán oxidációra. Elő tudtak állítani belőle folyadékformát, és könnyen gyúrható változatot is az előrehaladott kísérletekben.

Az anyag felkeltette a közvélemény és a kormányok valamint a katonaság érdeklődését is. Maurice-nak azonban nem volt lehetősége arra, hogy kommerszebb körökben is elterjedjen a Starlite.

Még magával a NASA-val is komoly tárgyalásokat folytatott az ügyben, több más mega cég érdeklődése mellett.

maurice-ward-kemikusAzonban Maurice túlságosan félt, és rendkívül óvatos volt. Még az általa készített anyagmintákat sem adta oda senkinek, és mindig rajtuk tartotta a szemét. 2011 májusában bekövetkezett halála lezárta a történetet, és soha nem került forgalomba vagy hétköznapi felhasználásra az anyag. Állítólag az anyag pontos összetételét csak családjának árulta el.

Halála rengeteg konspirációs teória táptalaja lett. Sokan hiszik, hogy halála nem volt véletlen, és valaki, vagy valakik így akartak megszabadulni tőle, és hozzáférni találmányához és ezzel együtt a szabadalmi jogokhoz, valamint az általa létrehozott szuperanyaghoz.

Az üzemanyag elpárologtatás elvén működő motor

Létezett egy olyan masina, melyet ma el sem hinnénk, hogy valaha is működhetett. Egy amerikai feltalálóhoz volt köthető, akit Tom Ogle-nek hívtak. A feltaláló 1977-ben bemutatott egy olyan szerkezetet, mely mely

képes volt több mint 100 mérföld/gallon - vagyis 42,5 kilométer/liter - utazási teljesítményt kihozni egy öttonnás Ford teherkocsiból.

Természetesen a találmány után komoly érdeklődők sóvárogtak a bemutatók után. Minden nagyobb befolyással bíró cég a magáénak akarta.

tom-ogle

A Shell képviselője például  megkérdezte tőle, mit tenne, ha felajánlana neki 25 millió dollárt az eszközért.

Ogle erre azt a választ adta, hogy ő bizony visszautasítaná ezt az ajánlatot, mivel nem szeretné, ha valaki azért venné meg találmányát, hogy a polcra tegye.

uzemanyag-parologtatas-elven-mukodo-motor

Félelmetes, de a Shell csak azért vette volna meg a találmányt, hogy ténylegesen eltüntesse a Föld színéről, hiszen a Shell üzemanyagból élt. Miért lett volna jó neki, ha sokkal kevesebbet tud eladni egy jóval hatékonyabb motor elterjedése miatt?

tom-ogle-feltalalo

Ogle később 1981-ben titokzatos körülmények között elhunyt. Egyik autójában találtak rá. A vizsgálatok szerint alkohol és drogok okozták a halálát, holott soha életében nem ivott, de még csak drogot sem fogyasztott. Ami még ennél is elgondolkodtatóbb, hogy halála előtt egy évvel egy rejtélyes ismeretlen megpróbálta lelőni…

Kronovizor

Pellegrino Ernetti egy római katolikus pap volt, és egyben az egyik leghíresebb ördögűző akkoriban Velencében.

1950-ben Ernetti váratlanul azt állította, hogy feltalált egy különös masinát, melyet Kronovizornak nevezett el.

A gépezet lehetővé tette, hogy belelássanak vele a múltba.

Ernetittől nem állt távol a tudomány, még tanszéket is vezetett docensként, és olyan nagy nevekkel is együtt dolgozhatott életében, mint Enrico Fermi (az első nukleáris reaktor megalkotója), vagy Wernher von Braun (a világháborús rakétafejlesztés vezéralakja).

pellegrino-ernetti

Maga a kronovizor egy kabin volt, melynek belseje tele volt különféle kapcsolókkal, fogantyúkkal. A szerkezet a múlt elektromagnetikus sugárzását volt képes dekódolni, ez volt a működési elve.

Ernetti állítása szerint képes volt Krisztus idejébe visszautazni, és lefotózni Jézus keresztre feszítésének pillanatát.

1986-ban már széles közönség előtt is demonstrálta időgépének tényleges működését. Az időszámításunk előtti 169-ből származó görög előadás megjelenő képei elkápráztatták a közönséget és az akkori hivatali embereket is, szintúgy a médiát.

[caption id="attachment_9045" align="aligncenter" width="740"]kronovizor-ujsagcikk Még újságcikkben is lehozták a Jézusról készített állítólagos felvételt[/caption]

Még Benito Mussolini életébe is belenéztek a géppel, hogy el tudják dönteni, hitelesek-e az ott látottak. Azonban a tapasztalt dolgok és jelenségek mind megegyeztek, történelmileg hitelesek voltak.

vatikan-titkos-leveltara

Később Ernetti halála után a Vatikán nem hagyhatta, hogy a kronovizornak csak egyetlen darabja is fennmaradjon, és mindet megsemmisítette, a tervrajzokat, műszaki leírásokat pedig elégette. Állítólag mindezt azért tették, mert a koronovizorban valami olyasmit láttak Krisztus keresztre feszítése kapcsán, mely alapjaiban döngölné a földbe az egyházat…

Tesla halálsugár

Tesla halálsugara, ha megvalósul, akkor a valaha létező legpusztítóbb fegyverré vált volna a Földön. A legendás és nagyon titokzatos feltaláló életének végén fejlesztette ki a Nikola Tesla halálsugarat, amely megismertetéséhez sajtókonferenciát is összehívott.

Azt állította, hogy "olyan hatalmas energiával rendelkezik, hogy a védekező ország határától 200 mérföldre is képes elpusztítani 10 ezer ellenséges repülőt, és a hadseregeket."

Ez a fejlesztés adta az alapot a későbbi csillagháborús tervekhez, vagyis egy műholdas védelmi rendszer kiépítéséhez, amin egyébként még ma is dolgoznak.

tesla-kiserlet

A halálsugár a mai elképzelések szerint valamiféle részecske-vagy plazmafegyver lett volna, biztosat azonban senki sem tud róla, mert a hozzá kapcsolható szakmai dokumentáció, és Tesla feljegyzései elvesztek.

Tesla elgondolása az volt, hogy mivel a föld vezeti az elektromosságot, a földgolyó sok tekintetben éppen úgy viselkedik, mint egy kis fémgömb. A töltetlen fémgömb szabad töltései különféle módusú rezgésekre képesek.

[caption id="attachment_5933" align="aligncenter" width="740"]haarp-antennaerdo Tesla fejlesztette ki a HAARP alapjait is.[/caption]

A kvadrupólnak nevezett rezgések során például a pozitív töltések váltakozva dúsulnak fel a "sarkokon" és az "egyenlítőn". Teslát a földgolyó méretei nem gátolták meg abban, hogy hasonló jellegű, az egész földgolyóra kiterjedő töltésrezgéseket képzeljen el.

tesla-company

A titokzatos Tesla valószínűleg a két jelenséget - az elektromágneses térenergiát és a Föld töltésrezgéseit, - kombinálta Tesla azzal a feltételezéssel, hogy a mindenütt jelenlévő éter belső energiájának a rovására egy viszonylag kis gerjesztésnek, mint egy "szikrának"

a segítségével óriási robbanást lehet előidézni - éspedig a Földnek gyakorlatilag azon a pontján, ahol csak kívánja.

Állítólag az 1908. június 30-ám bekövetkező tunguzkai, máig magyarázat nélkül maradt robbanás Tesla halálsugár fegyverének műve és egyben főpróbája volt.

tunguzka-becsapodasi-hely

A nagyhatalmak megpróbálták maguknak megkaparintani maguknak a fegyvert, azonban Tesla rájött, ha ez rossz kezekbe kerül, világégést okozhat, így a tervrajzokat megsemmisítette, és nem volt hajlandó több információt mondani a szerkezetről soha többé.

Gigantikus adattömörítés

Egy holland informatikus, egy bizonyos Romke Jan Bernhard Sloot az 1990-es években azt állította, hogy sikerült egy olyan programot és tömörítési algoritmust írnia, melynek segítségével egész filmeket lehet betömöríteni mindössze 8 kilobájtba.

Ez a számok nyelvén annyit takart, hogy egy több gigás filmet le lehetett redukálni az eljárással 8 kb méretre, ami óriási tömörítési arány.

Többszörösen jobb, mint a mai létező tömörítési eljárások bármelyike. És ne feledjük, mindez az 1990-es években született meg.

[caption id="attachment_9049" align="aligncenter" width="740"]romke-jan-sloot Romke Jan Sloot egy szerződés aláírása közben sárga ingben.[/caption]

Sloot találmánya lehetővé tette számára, hogy 16 filmet játsszon le egy 64 kb-os chipről anélkül, hogy a merevlemezről bármilyen adatot beolvasott volna.

A technológiát annak idején a Philips vezetőinek is bemutatta, akkoriban azt mondták neki, hogy ha mindez kiadásra kerül, ő lesz a világ leggazdagabb embere.

sloot-tomorites

A világ azonban nem tündérmese: váratlanul, alig két nappal azelőtt, hogy elkészült volna a tömörítési mechanizmus teljes és végleges forráskódja, Sloot-ot holtan találták kertjében. A boncolási jegyzőkönyv szerint szívinfarktus végzett vele.

A tömörítési algoritmusát sohasem mutatták be, valamint a chip, melyet a demonstráció keretében használt, szintén rejtélyes körülmények között elveszett.

digitalis-adatok

Természetesen a Philips pénzt csinált volna a technológiából Sloot halála ellenére is, azonban a forráskód egy floppy lemezen volt tárolva, mely szintén eltűnt, és sohasem találták meg.

rejtély rejtélyek összeesküvés eltitkolt tények szigorúan titkos politika elvezsett találmányok


Megtekintések száma: 51183





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet