5 lehetséges dolog, ami történhet az ember által legmesszebbre küldött űrszondával a jövőben

2016. december 21., szerda




Jelenleg a Voyager-1 és Voyager 2- szondák azok az ember által létrehozott űreszközök, melyek képesek voltak kijutni a naprendszerünkből. Mi történhet velük a jövőben? Elképzelhető, hogy majd egy idegen civilizáció találja meg őket? Vagy egy napon újra viszontlátjuk őket, bebizonyítva, hogy az univerzum önmagába hajlik?

A Voyager-1 fedélzetén egy 30 cm átmérőjű arannyal futtatott lemez kapott helyet, melyen a Földről származó hangok (35 féle) hallhatóak rajta. Többek között hallhatunk közte gyermeksírást, nevetést, kutyaugatást, építkezés zaját, zenét. 55 nyelven aló köszöntést, egyfajta üdvözletként.

A közel 30 éve az űrben bolyongó, egyre inkább a mélyűr felé haladó ember alkotta tárgy már évekkel ezelőtt elhagyta a naprendszert, és senki sem tudja, hová tart, mi is lesz vele a jövőben. Az biztosnak tűnik, hogy 2025-ig feltehetően minden nagyobb alrendszere le fog merülni a szondának, ugyanakkor a hajtóműve, mely plutónium alapú, még sokáig, egészen 2050-ig hajthatja előre a járművet.

De vajon mi történik azután?

Idegenek bukkannak rá

Egy lehetséges forgatókönyv, hogy a jövőben – ki tudja mikor – egy idegen, és fejlett civilizáció bukkan rá. Ha ez a civilizáció kellően fejlett lesz hozzá, meg fogja tudni fejteni, hogy ez egy olyan űrszonda, amit egy másik világ szülöttei készítettek.

Valószínűleg nem, vagy csak kis eséllyel fogják tudni pontosan meghatározni, hogy honnan is érkezhetett a Voyager, így belátható időn belül nem számíthatunk majd rá, hogy idegenek jelennek meg a küszöbünkön.

Örökkön örökké kering

Az is egy valós elképzelés, hogy a Voyagerek örökké keringeni fognak a világűrben, és valójában sohasem fognak semmivel találkozni. Persze ez aligha elképzelhető, de az űr folyamatosan tágul, egyre hatalmasabb tér lesz az egyes csillagrendszerek, bolygók között, és a Voyager régi technológián alapul, túlságosan lassú ahhoz, hogy a világegyetem tágulásával versenyezzen.

Így gyakorlatilag soha nem fog elérni semmit. Mintha egy végtelen hosszúságú folyosón próbálnánk meg végigszaladni, miközben sohasem jutunk közelebb a kijárathoz. Az Alfa Centauri 4,3 fényévnyire van, ami kevésnek tűnik mégis óriási távolság, és nem biztos, hogy valaha el fogja érni.

Visszatér az ellentétes oldalon

Egy nagyon érdekes felvetés szerint a Voyager addig fog keringeni a csillagközi térben, míg végül a másik oldalon valahogyan visszakeveredik hozzánk. Ezzel bebizonyítva azt a tézist, hogy az univerzum talán egy ponton önmagába hajlik vissza, és így kelti a végtelen világ illúzióját.

Ha ez valaha be is következne, talán már nem is lennénk ezen a bolygón, hiszen az univerzum iszonyatosan nagy távolságokkal dolgozik, amihez a Voyagernek egy örökkévalóság is kevés lenne.

Nekiütközik valaminek, és megsemmisül

Valós veszély, hogy a Voyager az útja során valahol majd nekicsapódik valaminek. Talán egy bolygónak, melynek légkörében aztán elég, vagy az sem kizárt, hogy egy aszteroida övbe keveredik, és ott semmisül meg.

Sőt, az sem biztos, hogy a Voyager fogja okozni az ütközést. Meglehet, hogy majd egy semmiből érkező űrszikla fog az űreszköznek csapódni, ezzel véget vetve régóta tartó útjának.

Egy napon eléri a világegyetem peremét

Egy optimista feltételezés szerint a szonda nagyon hosszú életű lesz, és egy napon eléri majd az ismert világegyetem peremét, már ha létezik egyáltalán ilyen, és nem önmagába fordul vissza a tér.

Ez esetben a határokat elérve egyszerűen kiesne a térből és időből, és az abszolút semmiben fagyna meg, ahol nincs többé idő, így nincs többé mozgás, és egyéb folyamatok sem, de még információ sem. Úgy is mondhatjuk, hogy megszűnik létezni.

Hogy pontosan mi fog A Voyagerrel történni, senki nem tudja, mindenki csak találgat, de az biztos, hogy az emberiség történelemben még komoly szerepe lesz ennek az aprócska eszköznek.

rejtély érdekes rejtélyek érdekesség idegenek csillagászat űrkutatás idegen civilizáció


Megtekintések száma: 12594





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet