5 megdöbbentő dolog, amit a tudomány a mai napig nem ismer el az emberiség múltjával kapcsolatban

2017. április 10., hétfő




Pedig ezek a dolgok szinte letagadhatatlanok. Kérdés, hogy miért nem hallunk róluk?

Indokolatlan csillagászati ismeretek

Ma már nyilvánvaló, hogy egyes népek - szerte a világon találni ilyen népcsoportokat - jóval azelőtt rendelkeztek komoly csillagászati tudással, mint az ember a modern időkben valaha gondolta.

A dogon törzsek által hátrahagyott barlangrajzokon például olyan csillagok és bolygók vannak ábrázolva, amiket csak az elmúlt években tudtunk azonosítani űrteleszkópok segítségével.

Az egyiptomi piramisok is feltűnően pontosan vannak tájolva, ami szintén egy mérnöki csodának számít még ma is, nemhogy több ezer ével ezelőtt. A tudomány és a történelem ugyanakkor nem szívesen ismeri el ezeket a dolgokat, mert kínos kérdéseket vetnének fel az emberiség eredetével, és az ősi idegenekkel kapcsolatban.

Elveszett fejlett civilizációk

Nem egy történelmi irat, és az adott korba és térbe nem illő lelet bizonyítja azt, hogy az emberiség előtt már élt a Földön egy jóval fejlettebb civilizáció. Hatalmas technológiailag fejlett gépeket hagytak hátra, melyek idővel megsemmisültek ugyan, de darabjaik még ma is jól elkülöníthetőek.

Ezekkel a régészek szintén nem tudnak mit kezdeni, mivel a világtörténelem hivatalos verziója szerint az ember az első fejlett lény a Földön.

Az ősi civilizációk kapcsolatban voltak egymással

A tudomány jelen állása szerint nem lehetett kapcsolat - vagy nem túl bonyolult, és mély- az egyes ősi civilizációk között, holott többek között a világszerte minden kultúrában megtalálható piramis mindenképp egyfajta bizonyított kapocsnak számít.

Aztán ott vannak a különféle térképek, melyek még jóval Kolumbusz előtt ábrázolták Amerikát, vagy olyan kontinenseket, melyeket elméletileg jóval később kellett felfedezniük.

Ez is azt jelzi, hogy az ősi népek sokkal több kapcsolatot ápoltak egymással, mint korábba hittük, és jóval fejlettebb kartográfiai ismereteik voltak.

Ősi idegenek

Nagyon sok olyan lelet került már elő a föld alól, melyek arról árulkodnak, hogy a Földet egykoron idegenek látogathatták. Az egyiptomi hieroglifákon is feltűnnek olyan dolgok, melyek ezt sugallják: különféle űrhajók, hajók, atomtöltetekre hasonlító ábrák.

A paleoasztronauták híve szerint évről-évre egyre több bizonyíték gyűlik az ősi idegen elmélet alátámasztására.

Időrendben keveredő leletek

Léteznek olyan dolgok, melyek egyszerűen nem illeszthetőek be az adott korba. Kimutatták többek között már több múmia esetében is, hogy olyan dohánylevelek maradványait találták meg bennük, melyeket akkor az adott korban nem is termesztettek, csak sokkal később, vagy teljesen más helyen.

Ez megint csak azt feltételezi, hogy ezek az ősi civilizációk nagyon szoros kapcsolatban állhattak egymással, és alapvetően valahogyan meg tudták oldani a kommunikációt még kontinenseket át is.

Ez megint csak felveti a lehetőségét, hogy vagy létezett egy ősi szupertechnológia, melynek segítségével kommunikáltak, vagy pedig valami nagyon nem stimmel a történelem idővonalán.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek időutazás elveszett civilizációk


Megtekintések száma: 58694





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet