5 találmány, mely az egész világot megváltoztathatná

2017. március 17., péntek




Törhetetlen szuperanyag? Vízzel működő motor? Mi a helyzet a semmiből energiát nyerő Tesla tornyokkal? 5 találmány, mely megváltoztathatja a világot.

Léteznek dolgok, tárgyak, eszközök, melyek olyan technológián alapulnak, melyekre még nincs felkészülve az emberiség.

Ezen technológiákat, különféle találmányokat igen gyakran ellehetetlenítik, és lehetetlenítették a múltan is. Nagy energiacégek, és kőolaj lobbi, valamint hatalmas megacégek érdekeltségei mentén működik a világ.

Ez lehetett a múltban sok találmány veszte, melyek jobbá tehették volna a világot, vagy tehetnék még ma is. Összeszedtünk 5 nagyszerű találmányt, mely az emberiség fejlődéséhez nagyban hozzájárulna.

Tesla tornyok : ingyen energia mindenkinek

A Nikola Tesla nevéhez fűződő tornyokat gyakran úgy is emlegetik, mint a híres tudós végzetét. Ugyanis kétségtelen, hogy Teslát nagyon nagy részt emiatt tették tönkre.

Az Edison és más érdekemberek által vezetett ellen lobbi addig nem nyugodott, míg Teslát el nem lehetetlenítették. Nem véletlen, hogy ennyire megijedtek tőle, hogy még csírájában elfojtották a találmányát, ugyanis a Tesla által tervezett tornyok arra lettek volna képesek, hogy ingyen energiával lássák el a bolygót.

Sokan gondolták úgy akkoriban, hogy Tesla találmánya az Univerzum kifogyhatatlan energiájához, az éterhez biztosít hozzáférést.

Egy jól működő Tesla-tekercs segítségével ingyen-energiához – más néven nullponti energia - lehet jutni, ami azt jelenti, hogy nagyobb a szerkezet kimeneti energiája, mint a bemeneti, vagyis a "semmiből" nyertünk energiát a működése közben. Ráadásul ennek 100%-os volt a hatékonysága.

A vízzel működő motor

San Paulóban még ma is él egy férfi, akinek van egy nagyon ígéretes, és érdekes találmánya, és noha rengetegszer bemutatta, és hajlandó bemutatni bárkinek, mégse kapja fel a média.

Saját elmondása szerint azért nem, mert senki sem akarja felvásárolni, mivel nem lehetne jó pénzt felmarkolni egy olyan motorral, ami vízzel is el tud működni. Az által átalakított motor ugyanis képes 1 liter vízzel 500 km távolság megtételére.

Még a kipufogó csöveken is tiszta vízgőz áramlik ki, így gyakorlatilag nincsen szennyezés.

A férfi a motor működési elvéről is mesélt. Elmondása szerint az akkumulátornak az a szerepe, hogy elektromosságot termel, amely során a vizet hidrogén és oxigén atomokra bontja. A hidrogént használja a motor a szerkezet meghajtására.

Hogy miért nem lett belőle még semmi? Sokan kérdezik a férfitól is Elmondása szerint nincs olyan cég, mely felkarolná az ötletet, mivel abban a pillanatban ellehetetlenítenék az adott vállalatot azok az üzemanyaggyártó cégek, melyek egy emberként semmisítenek meg minden hasonló kezdeményezést.

Az elpusztíthatatlan anyag

1980-ban egy Starlite nevű anyag borzolta fel a tudományos szaklapok, és a közvélemény figyelmét. Ez az anyag ugyanis pehelykönnyű volt, nagyon vékonyra is formálható, és képes lett volna kibírni egy nukleáris robbanást is.

Ráadásul annyira jó hőszigetelő és hő elvezető tulajdonságokkal bírt, hogy azt egy igen látványos videóban demonstrálta is az anyag feltalálója.

Egy tojást vont be a speciális anyaggal, majd 1200 Celsius fokú lángoknak tette ki, és a tojás a kísérlet végeztével teljesen nyers maradt és érintetlen.

Az anyag felkeltette a közvélemény és a kormányok valamint a katonaság érdeklődését is, ám Maurice-nek, a feltalálónak nem állt szándékában tovább adni. Soha nem adott senkinek anyagmintát, és az anyag összetételét sem írta le, jegyezte fel sehova, ezért mikor meghalt, senki sem tudta újraalkotni azt.

Üzemanyag elpárologtatás elvű motor

1977-ben mutattak be egy olyan szerkezetet, ami alapjaiban változtatta volna meg a közlekedést, és minden közlekedésre alkalmas járművet.

Ha Tom Ogle akkor sikerrel jár, és a találmánya eljut a tömeggyártásig, ma nem lenne ilyen drága fenntartani egy kocsit. A fiatal feltaláló szakember ugyanis bemutatott egy olyan autót, mely üzemanyag elpárologtatás elvén működő motorral rendelkezett.

A motor képes volt több mint 100 mérföld/gallon - vagyis 42,5 kilométer/liter - utazási teljesítményt kihozni egy öttonnás Ford teherkocsiból.

Természetesen nagyon sokaknak szúrta a szemét a zseniális technológia, mondani sem kell, hogy főleg az üzemanyag gyártó cégek szemét. Mivel annyi mindenkinek a tyúkszemére lépett rá akaratlanul is, Tom Ogle-t végül eltették láb alól.

Sloot adattömörítési technológia

Egy holland informatikus, egy bizonyos Romke Jan Bernhard Sloot az 1990-es években létrehozott egy olyan adattömörítési eljárást, mely forradalmasíthatta volna az egész számítástechnikai ipart.

Arról volt szó ugyanis, hogy egy olyan eljárást dolgozott ki, melynek segítségével egy több gigabájtos filmet is lehetett tömöríteni 8 kb-ra, anélkül, hogy az adat sérült volna. Ez még mai szemmel is hihetetlen, de az informatikus megcsinálta, és a Philips nevű cégnek is prezentálta a technológiát működés közben.

Mindehhez az által megírt kódra volt szükség, meg egy speciális, szintén általa fejlesztett chipre, melyből egyetlen példány létezett, az is mindig nála volt.

Mielőtt a kódot azonban tökéletesíthette volna, szívrohamban meghalt rejtélyes módon az addig makkegészséges Slooth. A tömörítési algoritmusát sohasem mutatták be, valamint a chip, melyet a demonstráció keretében használt, szintén rejtélyes körülmények között elveszett.

tudomány technológia technika összeeesküvés


Megtekintések száma: 23670





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet