51-es körzet: az elhallgatott titkok katonai bázisáról kerültek elő bizonyítékok

2021. június 25., péntek




2013. augusztus 17-én a CIA egy szigorú titkosítás alól feloldott dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy létezik az amerikai kormányzat által mindaddig eltagadott, titokzatos 51-es körzet. 

Az ufóhívők a körzet létét konzekvensen tagadó hatósági nyilatkozatokra a nem zörög a haraszt elve alapján egyenesen úgy tekintettek, mint feltételezéseik egyfajta negatív bizonyítékára. Az 51-es körzetet néhány hónapja fanatikus ufó-hívők egy csoportja akarta elfoglalni, ezért is aktuális, hogy számba vegyük az ismert tényeket a híressé vált bázisról. Új sorozatot indítunk, amelyben az elmúlt évek legsikeresebb cikkeit idézzük fel. Cikkünk eredetije 2015. októberében jelent meg először.

Nagy szemű ufonautákat vizionáltak

A CIA 2013. augusztusi kommünikéje szerint a telepen a hidegháború éveiben kifejlesztett szupertitkos kémrepülőgépek kísérleti tesztjei folytak, ez állhat az 51-es körzetet a földönkívüliekkel összekötő korábbi híresztelések hátterében.

NEM TÉRT KI AZ 1947-ES ÚGYNEVEZETT ROSWELLI UFÓBALESETET ÉS AZ 51-ES KÖRZETET KAPCSOLATBA HOZÓ TALÁLGATÁSOKRA.

A földönkívüliek látogatásában, illetve az ufókban hívők körében már régóta szóbeszéd tárgya volt az agyonhallgatott 51-es körzet léte.

Meg nem erősített hírek szerint az új-mexikói Roswell határában 1947. július 2-án lezuhant és a hivatalos állásponttal szemben széles körben földön kívülinek tartott repülőeszköz, illetve a roncsok között állítólag megtalált idegenek maradványait mind a mai napig az „Area 51”-ben tárolják.

A földönkívüliek látogatásában hívők azt feltételezik, hogy a balesetet szenvedett idegen űreszköz tanulmányozásából nyert ismeretek alapján az 1960-as években itt fejlesztettek ki több, a számítástechnikát forradalmasító technológiát. 

Minden korábbi hivatalos cáfolat ellenére régóta ismert volt, hogy az Egyesült Államok nyugati részén,

A NEVADA ÁLLAMBAN FEKVŐ KISZÁRADT GROOM LAKE TÓ TERÜLETÉN TITKOS KATONAI BÁZIS MŰKÖDIK.

Ezt a környéken élők a lezárt utakból és a folyamatosan járőröző éber őrszemek jelenlétéből már korábban is kikövetkeztették.

A bázist a legnagyobb titoktartás közepette, 1955-ben nyitották meg. (A második világháború idején is működött itt egy kevéssé jelentős katonai objektum.) Az 51-es körzet létrehozását elrendelő okiratot maga Dwight D. Eisenhower elnök írta alá.

A körzet kiépítéséhez 155 négyzetkilométernyi területet vettek igénybe, a légibázist a körülbelül 5 kilométer hosszú és tökéletesen sík egykori tómederben építették ki.

A KÖRZET LÉGTERÉT SEMMILYEN REPÜLŐGÉPNEK NEM VOLT SZABAD MEGKÖZELÍTENIE,

és több mint 100 kilométeres átléphetetlen, szigorúan őrzött zónahatárt húztak a bázis köré.

Nincs itt, kérem, semmi látnivaló

A CIA 2013 nyarán nyilvánosságra hozott dokumentumaiból kitűnik, hogy a titkos bázis kiépítésére a Lockheed cég által ekkoriban kifejlesztett, a maga nemében egyedülálló magassági felderítőgép, az U-2 „Dragon Lady” (Sárkányhölgy) tesztjei és berepülése miatt volt szükség.

Szerintetek is így van?

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 30019





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet