6 riasztó mondat, amit gyerekek mesélek képzeletbeli barátjukról

2017. március 20., hétfő




Az nem baj, ha a gyerkőcnek vannak képzeletbeli barátai. Az viszont a frászt hozza az emberre, ha kiderül, hogy ezek a barátok valójában szellemek.

A gyermekeknek mindig is nagy a fantáziája, és képesek olyan dolgokat kitalálni, amiken a szülők csak ámulnak. Időnként azonban az az érzése az embernek, hogy ezek talán többről szólnak, mint a képzelet játékáról.

Időnként pedig elhagyják olyan mondatok ezen csöppségek száját, amitől mindkét a frász kerülget!

Piros ruhás hölgy

A kistestvérem egy időben állandóan arról beszélt, hogy időnként, főleg éjszaka meglátogatja egy talpig vörösbe öltöző idős hölgy. Még a nevét is fel tudta idézni. Frannie volt, és nagyon öreg volt, és az ágya mellett állt, és nézte, ahogy alszik.

Időnként elkezdett neki énekelni, miközben lebegett. csak később tudtam meg, hogy a házban korábban egy távoli rokonunk halt meg, agy idős hölgy, aki imádta a piros színt. Mikor megmutattam egy régi albumban az illetőt, azonnal rávágta, hogy "Ő az, aki meg szokott este látogatni!"

Barát

Egyszer egy tanárnő hallott ki egy érdekes beszélgetést, az iskola folyosóján. Két alig 6 éves gyermek beszélgetett:

- Mitől akarsz írni?
- Jackről.
- Ki az a Jack?
- A barátom, és láthatatlan.
- Oké, mesélj valamit róla!
- Már halott.

Slenderman

A fiam alig három évesen mindig mondogatta egy időben, hogy egy riasztó külsejű bácsi kukucskál az ablakunkon éjszakánként.

Én pedig voltam olyan bolond, hogy visszakérdeztek - bár ne tettem volna - hogy ki volt az, mire a gyerekem azt felelte, hogy "Nem tudom, nem volt neki arca."

Az asztal alatt lakó szellem

A kistestvérem szerint a dohányzóasztal alatt lakott egy bizonyos férfi, Roger, aki láthatatlan volt, és volt egy nagy családja. gyönyörű feleséggel volt, és 9 nagyon aranyos gyermeke. Gyakran beszélt róluk és volt, hogy játszott is velük.

Egy napon aztán azzal állított elő, hogy "Roger nincsen többé itt. Megölte az egész családját egy puskával, majd magával is végzett".

Shaggy

Egyszer az anyukám mesélt arról, hogy volt egy képzeletbeli barátja. Az ő szülei szerint állandóan vele játszott, és volt, hogy naphosszakat bújócskáztak.

Egy napon aztán nagyon összevesztek, és azzal állított oda a szülőkhöz, hogy: "Shaggy-t megöltem. Feldaraboltam, majd a fagyasztóba tettem!".

Mindezt néhány évesen.

Gyilkos kisgyerek

A tesóm nagyon ijesztő dolgot művelt alig 2-3 évesen. Rendszeresen játszott különféle műanyag és fajátékokkal. Külön kedvencei voltak a nehézkes fakockák, amik segítségével napközben képzeletbeli barátjával játszott.

Mindig azt mondta, hogy együtt építenek, és ő segédkezik abban, hogy ne boruljon össze, amit építenek. Egy alkalommal az apám aludt, a kezébe kapott egy műanyag játékkalapácsot, majd apám fejéhez guggolt, és elkezdte suttogni: "Törd be apa fejét!"

paranormál bizarr ijesztő


Megtekintések száma: 48155





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet