7 hónapos gyermeküknek retináján rákos daganatok keletkeztek - semmi remény volt, aztán megtörtént a csoda! - VIDEÓ

2018. május 5., szombat




Isteni közbeavatkozás végső bizonyítéka? "Fantasztikus ami történt. Olyasmi, amit nem lehet tudományosan megmagyarázni" - mesélte a gyermek kezelőorvosa.

2011-ban született meg Maddox egy fiatal pár gyerekeként. Amikor auzonban 7 hónapos lett, a szülők észrevették, hogy valami baj van.

Hiába néztek a szemeibe, ő nem nézett vissza rájuk.

Ha a nevén szólították, nem nézett rájuk, csak abba az irányba, ahonnan jött a hang. Ekkor döntöttek úgy, hogy orvoshoz viszik.

Amit aztán ott találtak, nem felejtik el. Elmondta nekik a szakember, hogy sjanálja, de tumorok vannak a szemeiben, ezért nem lát.

Dr. Carol Shields elmondta, ő kezelte a gyereket, akinek tele voltak a szemei rákos sejtekkel. A család igazán hinni akart a gyógyulásban, még annak ellenére is, hogy a kemoterápia után a gyermek egyik szemébe ismét visszatértek a tumorok.

Ekkor sugárkezelték, aminek a köevtkeztében súlyos szövődmény lépett fel.

A gyermek szeme meggyógyult, de a duzzanat miatt felhólyagosodott, ami 90%-ban retinaleválást okozott, azaz elvesztette volna a gyermek látását.

Néhány héttel később egy műsorban látta a két szülő, hogy valaki egy felhólyagosodott szemű gyermekért imádkozik és Isten áldásád adja át neki.

Csodával határos módon a gyermek állapota ekkor javulni kezdett. Amikor pedig Dr. Carol Shields megvizsgálta a gyermek szemét, ledöbbent.

Orvosi pályafutása alatt soha nem látott azelőtt még ilyet. nem vált le a retina, és nagyon gyorsan, spontán elmúlt.

 "Fantasztikus ami történt. Olyasmi, amit nem lehet tudományosan megmagyarázni" - mesélte a gyermek kezelőorvosa.

Sokan ezt az esetet igazi orvosi csodaként tekintik a mai napig, és nincs rá tudományos magyarázat...

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen megmagyarázhatatlan egészség rák isteni csoda csoda


Megtekintések száma: 28721





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet