A Marsi élet lehetősége sohasem volt még ennyire közel. Összeszedtünk 7 tényt, mely megérteti velünk, miért gondolja a tudósok nagy része úgy, hogy van élet a vörös bolygón.
A Marson a tudomány jelenlegi állása szerint valószínű, hogy van élet. Ez nem holmi sic-fi filmben tett kijelentés. Valódi tudósok mondták ezt a NASA berkeiben, méghozzá nyilvános sajtókonferencián.
10 évvel ezelőtt még ezt ők sem hitték volna, de azóta rengeteg minden változott, és sokat megismertünk a Marsból is. Összeszedtük a Marsi élet mellett álló legrendíthetetlenebb tényeket!
Oxigén van jelen
Nemrégiben, 2016 első felében oxigén atomokat fedeztek fel a Mars légkörében, melyeknek eredete egyelőre ismeretlen, így mindenki csak találgat.
Jelen ismereteink szerint több feltétel teljesülésére is szükség van, hogy oxigént lehessen találni egy olyan bolygón, mint a Mars.
Az oxigén eredete egyelőre nem ismert a tudomány számára, így az is rejtély, hogy pontosan mi termeli, vagy hogyan jön ez létre a bolygó légkörében, de sokak szerint ez egy egyértelmű jele lehet az élet létezésének.
A kutatások szerint ezek az oxigén atomok ráadásul nem is túl régiek, így biztos nem valami ősi folyamatból hátramaradt atomokról beszélünk.
Metán
A metán jelenléte már évtizedekkel ezelőtt is megdöbbentette a tudósokat, akik akkor még csak úgy gondolták, hogy a metán megmagyarázható geológiai, kémiai folyamatokkal is. Azonban az elmúlt években végzett új elemzések már inkább a metán szerves eredetét valószínűsítik.
2003-ban mutattak ki először nagyobb mennyiségű metánt a marsi légkörben, és senki sem tudta, hogyan került oda. A metán lebomlási ideje rövid, alig 150 év alatt teljesen eltűnik a légkörből, így azonnal felmerült a kérdést: mi termeli még most is a metánt?
Korábban vulkánok utóműködésére tippeltek, mára már azonban a szerves eredet látszik helytálló elméletnek, vagyis minimum mikrobiológiai, vagy annál komolyabb szintű élet létezhet a marsi üregekben, a felszín alatti talajban.
Folyékony víz jelenléte
Jelen tudásunk szerint annyi bizonyos, hogy évmilliókkal ezelőtt a Mars felszínét hatalmas óceánok borították. Ez nem vitás, ebben tényleg minden tudós egyetért. A Mars közismert vörös színét okozó hematit (rozsda) is jellemzően vizes közegben alakul ki. A kérdés már csak az, hogy jelenleg is van-e rajta folyékony víz.
A felfedezésre az elmúlt évekig kellett várnunk, amikor is a NASA bejelentette, hogy időszakosan megjelenő vízfolyásokat azonosítottak a Mars vörös lankáin.
A víz tehát folyékony formában jelen van és azért képes folyékony maradni, mert magas a sótartalma. Sok teória létezik arról, hogy ha a felszínen is jelen van a víz, a talajban, különböző barlangokban talán annyi áll rendelkezésre, hogy zárt ökoszisztémán alapuló „életbuborékok” alakulhattak ki a bolygón.
Szerves molekulák
A metánhoz hasonlóan sikerült kimutatni az ammóniát, emellett formaldehidből is többlet mutatkozik az elméletileg megmagyarázható mennyiséghez képest. Kezdetben, mikor észrevették ezt a furcsaságot, azzal magyarázták a dolgot, hogy pont hasonló anyagokat használnak az űrszondák sterilizálására, fertőtlenítésére.
Ezek a baktériumok túlélték az űrutazást, mely nem lenne egyedi eset a biológia világában, ugyanis rengeteg olyan élőlényt, mikrobiológiai rendszert ismerünk, melyek mér az űrnél is mostohább körülmények között képesek életben maradni. Azonban a megmagyarázható mennyiségnél jóval nagyobb mennyiséget mértek, így sokkal valószínűbb, hogy ezek az anyagok már a Marson is jelen voltak korábban is.
Terraformálható
A Marsi élet jelenlegi létezésére utalhat az is, hogy a Mars a szakemberek kalkulációi alapján könnyen terraformálható lenne. A terraformálás gyakorlatilag annyit tesz, hogy a bolygó lakhatóvá tesszük, kémiai folyamatok útján.
A Földdel kapcsolatos tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy egy bolygó környezete kellő óvatossággal bizonyos mértékig átalakítható. Néhány csoport tudományosan megalapozott, többlépcsős terveket dolgozott ki, melyek sok hasonlóságot mutatnak. Első lépésben megnövelnék a hőmérsékletet, miáltal folyékonnyá válhatna a most befagyott víz, és felszabadulhatna a talajban megkötött széndioxid, amely tovább növelné az üvegházhatást. Így szépen alssan beindulhatna a Mars átalakulása egy jobb, élhetőbb bolygóvá.
A Marsról származunk
Sokan elfelejtik azt, hogy rengeteg Marsról származó meteorit van a Földünkön is. Egyes elméletek szerint ezen meteoirotok hozhatták el a Földre az életet. HA ez így van akkor gyakorlatilag mindannyian a Marsról származunk.
Az egyik marsi meteoritban, az ALH84001-es kőzetben mikrobiológiai élőlények fosszíliái vannak jelen, ami arra utal, hogy becsapódáskor már jelen volt benne az élet, és az élethez szükséges „ősleves”. A nagy kérdés már csak az, hogy tényleg a Marsról származott a földi élet, vagy az élet már előbb kialakult itt? Bárhogyan is,a tudósok szerint nagy a valószínűsége, hogy vagy teljesen, vagy részben a Marsról származik a bolygó genetikai masszájának 40%-a.
Villámok
A Deep Space Network egyik 43 méteres antennája, mely a Mars körül keringő űrszondákkal kommunikált, 2006-ban olyan rádiózajt figyelt meg, amely porviharban keletkező villámoktól eredt.
A villámok által közvetített energia sok kémiai reakciót elindíthat, mely végső soron az élet kialakulásához akár elengedhetetlen is lehet a vörös bolygó környezetében.
A villámlások már sok ezer, és sok millió éve jelen vannak a bolygón, tehát elképzelhető, hogy korábban már beindítottak bizonyos biológiai folyamatot ezek a villámlások, ezért mérhető annyi metán, és egyéb, az élet jelenlétével járó molekula a légkörben.
Jól látható tehát, hogy a Marson nagy valószínűséggel most is jelen van valamilyen szinten az élet. A kérdés talán már nem is az, hogy van-e, hanem az, hogy milyen szintű. Mikrobiológiai, vagy akár összetettebb élő organizmusok is élhetnek a talajban?
Ennek megfejtése még a jövő zenéje, de néhány éven, évtizeden belül biztosan választ kapunk a kérdésre.