90 éve nem látott fotók kerültek elő Hitlerről

2016. május 20., péntek




Nagyon régi, közel 90 éve nem látott fotók kerültek fel Hitlerről. A Führer nagy valószínűséggel nem véletlen tüntette el ezeket a képeket. A parancs az volt, hogy a legtöbb képet, így ezeket is semmisítse meg az SS vezetés, ez azonban nem történt meg.

A bizarr fotókon Adolf Hitler egyik fotósa, Heinrich Hoffmann előtt pózol különféle, hatalmat sugárzó beállásokban.

A képek akkor készültek, amikor a vezér a beszédeire gyakorolt, vagyis különféle beszédpróbákat tartott, beállásokat gyakorolt.

A beszámolók és pletykák szerint ilyenkor rendszerint saját, korábbi beszédeit hallgatta újra közben, így hangolódott rá az elementáris erőt sugárzó monológjaira.

Hitler egyébként már 25 évesen komoly álmokat dédelgetett: meg akarta változtatni egész Németországot.  Korabeli feljegyzésekből, későbbi memoárokból kiderül, hogy a vezér már fiatalon elsajátította oly sikeres gyűlöletbeszédeit, illetve azok előfutáraként számon tartott beszédeit, különféle piacokon, szabadtéri vásárokon gyűjtötte maga köré a tömegeket. Szinte hipnotizálta őket.

hitler-rejtelyes-fotosorozat-2

Állítólag a képek azért készültek, mert bár rendkívüli beszédeket mondott, és köztudottan határozottságáról, magabiztosságáról volt híres, ennek ellenére a valóságban Hitler nagyon határozatlan volt.

Ezért bérelte fel Heinrich Hoffmannt, hogy fényképezze őt beszédei gyakorlása közben, mert a lehető legmagabiztosabbnak szeretett volna tűnni a tömegek előtt.

Ezeket a fényképeket később elemezte, megnézte a saját testtartását, a mimikáját és a beállásokat, és ebből vont le különböző következtetéseket, és csiszolta tovább stílusát.

hitler-rejtelyes-fotosorozat-3

A fényképek a legnagyobb titokban készültek, majd a beszédek végeztével mindig arra utasította a fotóst, hogy semmisítse meg a képeket, hiszen

félt attól, hogy ha nyilvánosságra kerül, akkor a magabiztos Führer illúziója szertefoszlik.

hitler-rejtelyes-fotosorozat-4

Később, nem bízva fotósában, az SS vezetését külön utasította, hogy gondoskodjanak arról, hogy fotósa megsemmisítse a képeket. Ennek ellenére Hoffmannak egy sorozatot valahogyan sikerült megmenekítenie, majd közel 90 év elteltével nyilvánosságra hoznia.

érdekes érdekesség hitler történelem


Megtekintések száma: 5494





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet