900 éves rejtély oldódott meg a Holddal kapcsolatban: hová tűnt az égről?

2023. július 8., szombat




Az 1100-es évek elején hatalmas, kénfelhő terjedt el a Föld sztratoszférájában, elsötétítve hónapokra, de lehet, hogy évekre az eget. A tettes egy izlandi vulkán volt.

E sötétség okára már korábban voltak bizonyítékok, mert a tudósok olyan mintákat találtak jégtakarók és gleccserek mélyén, amiket a vulkánkitörések produkáltak és megőrizték a kénrészecskéket. Ezek elérték a sztratoszférát, majd visszahullottak a Föld felszínére. A jég ugyanis rendkívül hosszú ideig meg tudja őrizni a vulkanikus tevékenység nyomait, csak az esemény pontos időpontját nem árulják el.

A kutatók korábban úgy vélték, hogy a kénes maradványokat az izlandi Hekla vulkán 1104-es kitöréséből származnak. Az 1500 méter magas tűzhányót „a Pokol kapujaként” is emlegetik. Hírnevét erősítette Jules Verne Utazás a Föld középpontjába című regénye, amelynek hősei e hegy gyomrába szállnak alá, hogy hihetetlen küldetésüket teljesítsék.

Egy új kutatás szerint azonban, amelyet Sébastien Guillet, a genfi egyetem paleontológusa vezetett, a kénüledékek Grönlandon 1108-09-ben kezdtek lerakódni, és ez a folyamat egészen 1113-ig tartott. Ugyanez volt megfigyelhető ugyanebben az időszakban az Antarktisz jégkéreg kronológiájában.

A csoport az okokat keresve átfésülte a történelmi dokumentumokat. Középkori feljegyzések után kutattak különös, sötét holdfogyatkozásokról, amelyek egybeeshetnek a nagyobb vulkánkitörések okozta sztratoszferikus köddel.

A NASA csillagászati visszaszámlálásai szerint 1100 és 1120 között összesen hét teljes holdfogyatkozást lehetett megfigyelni Európából. A 12. század elejéről származó angliai „Peterborough-i krónikában” egy korabeli szemtanú leírta, mi történt 1110. május 5-én. A beszámoló szerint a Hold fénye egyre kisebb lett, és ahogy az éj leszállt, teljes sötétség borult az égre, még a Hold körvonalai sem látszottak.

Sok csillagász vitatkozott azóta is ezen a rejtélyes jelenségen. George Chambers a 19. század végén állapította meg, hogy ez egy „fekete holdfogyatkozás” volt, amikor az égitest szinte teljesen láthatatlanná vált.

Bár az esemény jól ismert a csillagászat történetében, a kutatók eddig nem hozták összefüggésbe a sztratoszférába került vulkáni részecskékkel, holott ennek igen nagy a valószínűsége az új tanulmány szerint. Ha helyes az időzítés, a Hekla „ártatlannak” tekinthető. A gyanú most leginkább a japán Aszama vulkánra terelődik, amely 1108-ban óriási, hónapokig tartó kitörést produkált. Sokkal nagyobbat, mint 1783-ban, amelynek több mint 1400 halálos áldozata volt.

Egy korabeli japán hivatalnok így írta le az eseményt naplójában: „Lángolt a vulkán csúcsa, vékony homokréteg fedte a kormányzó kertjét, és a rizsföldek alkalmatlanná váltak a művelésre. Soha nem láttunk még ilyet az országban.”

A kutatók ősfák évgyűrűiben is bizonyítékot látnak, mert azok elvékonyodása arra utal, hogy abban az évben szokatlanul hideg volt az északi féltekén. Vannak történelmi dokumentumok arra is, hogy az 1109-1111 közötti éveket ítéletidő, rossz termés és nagy éhínségek kísérték, különösen Nyugat-Európa több vidékén. És bár ezek a vulkánkitörések a régmúltban történtek, az emberiséget sújtó szörnyű következményeket csak mostanában fedezi fel a tudomány és ezek intő jelek lehetnek a 21. századi embernek is – írja a a Sciencealert.


OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 67395





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet