96 évesen zárják börtönbe az egyik utolsó élő auschwitzi őrt!

2017. augusztus 2., szerda




4 éves - jó eséllyel életfogytiglani - börtönbüntetésre kell bevonulnia Oskar Gröningnek, akit több százezer zsidó legyilkolásában találtatott bűnrészesnek.

Van úgy, hogy a világtörténelem legnagyobb bűnrészeseit csak évtizedekkel később éri utol az igazságszolgáltatás. De végül utolérte…

Így lett ez végül Oskar Gröninggel is, aki annak idején Auschwitzben lágerőr volt, ezzel pedig bűnrészes volt abban, hogy több százezer zsidót legyilkoljanak. Ebben a történelmi gaztettben a hallgatás is eleve bűn volt.

Az idős férfinek ráadásul 96 évesen kell börtönbe vonulnia, mivel úgy ítélték meg az orvosai, hogy egészségileg alkalmas rá, hogy letöltse a 4 évet, amit kiszabtak rá. Sokak örömmel fogadták a hírt, és azt mondják, valószínűleg a börtönben éri utol a halál is.

A vád a következő volt: háromszázezer rendbeli gyilkosságban való bűnrészesség, melyben 4 év szabadságvesztésre ítélték a lüneburgi bíróságon, 2015 nyarán.

Az ítéltek végül 2016 novemberében lett jogerős, ekkor az orvosok is azt mondták, hogy mehet a börtön, mivel egészségügyileg nincs kifpgás ellene. Egyedül a megfelelő orvosi ellátás az, amit kiszabtak, hogy jár neki.

Ennek ellenére az ügyvédje fellebbezett, és megpróbálja mosdatni az egykori auschwitzi őrt.

De ki is ő valójában? Egykor 1944-ben a magyar akció idején a haláltáborba szállította a zsidókat egy csoport, melynek ő volt az egyik tagja.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban ugyancsak közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, akár erőszakkal is.

Az idős Oskar Gröning ugyan bocsánatot kért, sokan, főleg az áldozatok egykori leszármazottai, akkor nyugodnának, ha letöltené börtönbüntetését.

"Nem lett volna szabad közreműködni mindabban, ami Auschwitzban történt" - mondta az utolsó szó jogán a tárgyalása végén.

érdekes hihetetlen érdekesség történelem nácik


Megtekintések száma: 110278





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet