A 69 éves magyar feltaláló olyan űrhajtóművet tervezett, ami nem is létezhetne - VIDEÓ

2023. november 13., hétfő




Videóinterjú a férfival, aki a newtoni fizikát is megkérdőjelező szerkezettel állt elő.

„Befutható” hosszúságúra rövidülne a marsi űrutazás egy eddig nem használt technikával felszerelt űrjárművel, amit egy magyar ufókutató fejlesztett ki.

Tóth László ősszel lerántja a leplet szenzációjáról: akkor mutatja ugyanis be az általa elképzelt, forradalmian új technikával hajtott űrhajót.

Tizenhat évesen már megszállottja voltam az űrkutatásnak – meséli a 69 éves, foglalkozása szerint üzemmérnök Tóth László. – Egyszer Rio de Janeiró-ból jöttem haza, és az Alpok felett repültünk, amikor az ablakból láttam, hogy elrepült alattunk egy ufó. A

zóta nem kételkedem a létezésükben.

László ekkortól elkezdett ufó-konferenciákra járni. Itt többször is találkozott és beszélgetett az ufóelméleteiről világhírűvé lett íróval, Erich von Dänikennel. – Kerestem a bizonyítékokat, hogy korábban jártak-e már nálunk földönkívüliek.

A legnagyobb élményem, ami egyébként a mostani felismerésemhez is vezetett az indiai templom, a Kandárija Mahadéva volt.

Egy indiai professzor arról beszélt, hogy ezeket az ősi, 60-70-80 méter magas kegyhelyeket az egykor itt járt istenek hagyták ránk a repülő szekereiket mintázva.

Nekem rögtön szemet szúrt rajtuk a sok, hatalmas tárcsa. Gondolatban ezeket a rendszereket megforgattam, és rájöttem, hogy belső erők keletkeznek – magyarázta lelkesen az ufókutató, majd szakmai elemzésbe kezdett.

A vele készített interjú lent megtekinthető!

Azóta nem nagyon hallani semmit felőle, így a találmányról sem.

Akik hisznek neki, azt vallják, hogy őt is ellehetetlenítették, elvégre senkit sem engednek ilyen technológiákkal a világ elé kiállni, mióta világ a világ.

Mások szerint viszont az egész úgy ahogy van, csak egy próbálkozás volt arra, hogy valahogyan a média középpontjába kerüljön.

Az azonban tény, hogy az ősi indiai templomok egy jó része, valamint számos irat megemlékezik ősi repülő szerkezetekről, gigantikus, az égen suhanó bárkákról...

Így könnyen lehet, hogy valami alapja mégiscsak van az egésznek? Ki tudja...

Azt pedig már mindenkinek a fantáziájára és ítélőképességére, hitére bízzuk, hogy mit gondol Tóth Lászlóról és az által feltalált technológiáról.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély hihetetlen rejtélyek összeesküvés


Megtekintések száma: 56865





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet