Mutatjuk, mitől függ, hogy valaki balkezes lesz. Kik voltak a híres magyar balkezesek, és cikkünkből az is kiderül, milyen betegségekre lehetnek hajlamosabbak, akiknek nem a jobb kezük a domináns.
A világot már a kőkorszak óta a jobbkezesek uralják – minderre pedig úgy jöttek rá a kutatók, hogy lemérték őskori csontvázak karcsontjait, és összevetették az eszközök kopásmintáival. Szintén kutatások alapján tudhatjuk azt is, hogy a nyugati országokban a népességnek mindössze 10 százaléka balkezes. Vannak azonban úgynevezett vegyes kezűek, akik feladatoktól függően részesítik előnyben jobb vagy bal kezüket. Az amidextrous emberek pedig, akik mindkét kezüket egyforma ügyességgel használják kifejezetten ritkák. A WebMD gyűjtésére támaszkodva most összeszedtük azokat az érdekességeket, amelyeket eddig a kutatók kiderítettek a balkezesekről.
A magzatok 9-10 hetes korukban kezdik mozgatni a karjaikat és már a második trimeszter korai időszakában jól látható, hogy melyik hüvelykujjukat szopják előszeretettel. Tehát valószínűleg a kézhasználat már jóval a születésünk előtt eldől. Ennek ellenére a legtöbb fejlesztési szakértő szerint a szülők a gyermek 2-3 éves koráig nem tudják megállapítani, melyik a domináns keze. Ennek oka főleg abban rejlik, hogy sok kisgyerek váltogatja a kezét a különböző feladatok során.
Tanulmányok azt mutatják, a nem jobbkezes tanulók sokkal nagyobb eséllyel küzdenek nehézségekkel az iskolában, és ADHD-tüneteik(figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) is lehetnek. Ez különösen igaz azokra, akik vegyes kezűek vagy kétkezesek (ambidextrous). Egy kutatás kimutatta, hogy azoknál a gyermekeknél, akik oda-vissza váltanak a kezeik között, körülbelül kétszer nagyobb eséllyel diagnosztizálnak diszlexiát. A kutatók nem tudják pontosan, miért, de úgy sejtik, hogy a bizonytalan domináns kéz nagyobb problémákat okozhat, mint az állandó balkezesség.
Szuper képességű balkezesek?
Az agy jobb oldala irányítja a test bal oldali izmait, és felel egyben a zenei és a térbeli képességekért is. Ezért lehet, hogy a balkezesek aránya sokszor jóval magasabb a kreatív szakmákban. Néhány kutatás szerint a balkezes gyerekek rendre magasabb pontszámot érnek el a szóbeli érvelésnél, és a tehetséggondozó programokba is nagyobb arányban kerülnek be. Persze olyan kutatások is vannak, amelyek ezt megcáfolják.
A kor előrehaladtával mind balkezesekké válunk?
Egy jobbkezes idősekkel folytatott igen érdekes kísérlet során a kutatók azt figyelték meg, hogy az alanyok egyre kevésbé támaszkodtak a domináns kezükre a kor előrehaladtával. Ahogy a jobb kezük lassabbá és bizonytalanabbá vált, úgy kezdték mind gyakrabban használni a bal kezüket néhány feladatra, ugyanolyan ügyesen. Ezt azonban ők nem is vették észre, továbbra is állították, a jobb kezük a domináns.
Balkezes sportsikerek
Úgy tűnik, a balkezesek képesek előnyt kovácsolni „szokatlan” kézhasználatuktól, főképp olyan sportokban, mint a vívás vagy az ökölvívás, ahol meglepetést okozhatnak az ellenfeleknek, akik többnyire jobbkezesekhez vannak szokva. Gondoljunk csak a háromszoros olimpiai bajnok öklözőnkre, Papp Lászlóra, aki szintén a balkezesek táborát erősítette, sorra verve jobbkezes ellenfeleit.
OSZD MEG másokkal is!