Jézus születésének hírnökeként tartjuk számon az úgynevezett „betlehemi csillagot”.
De mi is lehetett ez az égi jel és mikor tündökölt a kétezer évvel ezelőtti égbolton?
Ma, a csillagászati kronológia tudományának jóvoltából, biztosan állíthatjuk, hogy a kiemelkedő égi látványosság a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása lehetett.
A rendkívül ritka jelenség a Halak csillagképben következett be, mégpedig – a mai naptárunkat használva -, időszámításunk előtt 7-ben.
Az említett időpontban látványosabb üstökös vagy szupernóva nem tűnt fel az égen, no és mitológiailag is az előzőekben említett látványosság az esélyesebb a titok magyarázatára és feltárására.
A Jupiter a régi héber mitológiákban királyi csillagként, míg a Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillagaként szerepel, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás csillagképe volt.
Úgy a Halakban a két fő „csillag” háromszori együttállása és szinte (látszólagos) összeérése jelenthette az égi jelet a messiásvárás beteljesülésére.
Legalább is ezt hihették a „napkeleti bölcsek”, akik bizonyára Babilóniából elindult, és Jeruzsálembe, majd Betlehembe szerencsésen meg is érkezett papcsillagászok lehettek, akik tiszteletüket kívánták tenni a zsidók megszületett királya előtt…
A többit már a Bibliából ismerjük.
Amit azonban csak a mai tudományok segítségével tudhattunk meg, az az, hogy a „betlehemi csillagként” fennmaradt bolygóegyüttállás i. e. 7-ben történt, ezért a Gergely-naptárnak ma hét évvel többet kellene mutatnia.
Vallástörténeti érdekesség az is, hogy Jézus születésének ünnepét csak a 4. század második felében tette december 24/25-re a keresztény egyház, mégpedig azért, mert a régi római naptárban ekkor volt a téli napforduló időpontja. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.)
Régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték. Ilyenkor az emberek máglyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget (ma ezt a szerepet a gyertya tölti be!), az északi népek pedig az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat stb.
A pogány szokásokat nem nézték jó szemmel az Egyház akkori illetékesei, és szinte parancsra változtatták meg, továbbá töltették ki keresztény tartalommal a december 24-ről 25-re virradó téli napforduló időpontját.
Egyben eldöntötték azt is, hogy ez a nap lesz a jövőben Jézus Krisztus megszületésének ünnepe. (Előtte tavaszi időpontban csak kis megemlékezéseket tartottak Jézus születéséről.)
Tehát sok-sok régi hagyomány és szokás útján-módján állt össze a mai december 24/25-ei Jézus születési ünnepünk, a mai fenyőfánk, a rajta égő gyertyánk, és a tetején tündöklő csillagfiguránk – mely a „betlehemi csillagot” jelképezi.
Ma már nem is ezen rideg csillagászati-történelmi adatok a lényegesek a keresztény hívő embereknek, hanem szent Karácsony átélt és bensőséges ünnepe.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: rejtelyekklubja