A Biblia egy kulcsmomentumát bizonyíthatja egy felfedezés!

2017. augusztus 2., szerda




Eszerint a Bibliában leírt dolgok tényleg megtörténtek a valóságban is?

Egy évezredes rejtélyre derülhet fény, mely egy páratlan felfedezéssel függ össze. Arról van szó ugyanis, hogy a Bibliát, illetve a Bibliában leírtakat igazoló régészeti leletek kerültek elő, mely összefüggésben van Dávid városával is.

Számos izraeli és palesztin kutató tartja hiteltelennek az ószövetségi történeteket, köztük az egykori dávidi birodalom leírását.

Azonban nemrégiben, még néhány évvel ezelőtt ezt is sikerült alátámasztani azzal, hogy megtalálták Dávid városának romjait, és elkezdték teljesen feltárni.

Ez volt az első konkrétabb bizonyíték arra, hogy az ókori zsidó birodalom létezett.

Dávid, Izrael második királyának a történetét az Ószövetség ismerteti Sámuel próféta könyveiben. A Biblia szerint a Kr.e. X. században Dávid hatalmas birodalma Egyiptomtól az Eufráteszig terjedt, ám országának létezését semmiféle tárgyi bizonyíték sem támasztotta egészen addig alá.

A Jeruzsálemben dolgozó régészek most egy másik felfedezést tettek, mely még inkább megerősítheti azt, hogy a Bibliában leírt birodalmak nem csak léteztek, de az események is valós események voltak.

Körülbelül 2600 évesre datált, erősen megégett leletek kerültek elő a földből.

Ezek erős égésnyomokat viseltek magukon, olyan kémiai anyag fedte őket, melyek egészen biztosan tűzben keletkeztek.

Ez pedig egyértelműen utalhat arra az eseményre, amikor a babilóniaiak felégették Jeruzsálemet.

A Babilon birodalom megszállói által Jeruzsálem a történészek jelenlegi állításai szerint Krisztus előtt 587-ben eshetett el.

"Az ostrom másfél évig tartott. Ebben az időszakban volt egy lélegzetvételnyi szünet, mikor a fáraó megindult seregével a káldeusok ellen. Ekkor ők elhagyták Jeruzsálemet, és az egyiptomiak ellen vonultak. A fáraó gyorsan visszavonult, a káldeusok pedig újra ostrom alá vették Jeruzsálemet."

"Éhínség volt a városban. A Jeremiás siralmai 4,4-ben olvashatjuk, hogy már a gyerekeknek sem volt mit enniük. Az ínyencséghez szokott gazdagok a szemétdombon keresgéltek valami ehetőt. Annyira súlyossá vált a helyzet, hogy az anyák saját gyerekeiket főzték és ették meg. Ezékiel próféta, akit az első fogolyszállítmánnyal Babilonba vittek, azt prófétálta, hogy a fiak az apákat, és az apák a saját fiaikat eszik meg (Ez 5,10)."

A mostani régészeti leletek egyértelműsítik azt, hogy az égésnyomok abban az időben keletkezhettek, amikorra a Biblia és a történelem is teszi Jeruzsálem égését. Különféle edények vázák, és egyéb tárgyak kerültek elő, vastag koromréteggel fedve.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély rejtélyek vallás történelem biblia babilón


Megtekintések száma: 27591





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet