A chemtrail részecskék felelősek a rákos megbetegedésekért?

2017. július 20., csütörtök




Ezt állítja egy német kutató, aki mikroszkóp alatt is elemezte a chemtrailekben található nanoszálakat, és megdöbbentő dologra bukkant.

Lehet, hogy napjaink rákos megbetegedéseinek a 90%-áért felelhetnek a chemtrailek? Egy német szakember szerint könnyen lehet, hogy ez a helyzet, és ráadásul bizonyítékot is talált rá.

Azt persze senki nem gondolja, hogy csak és kizárólag ez okozhat rákot, hiszen a rák már jóval a chemtrailek megjelenése előtt is létezett.

Az azonban bizonyítható, hogy nagymértékben hozzájárul a nyugati civilizációk megbetegedéséhez. Ugyanis egy német szakember mikroszkóp alatt vizsgálta meg azokat a különös mintákat, melyeket rendszeresen chemtrailezett területeken gyűjtött be.

Ő azt találta, hogy különféle nanoszálakból összeálló anyagok alkotják a chemtraileket. Ezek némelyike olyan, mintha apró karok és szenzorok is lennének rajtuk.

Az elmondása szerint ezek apró eszközök, melyek nanotechnológiával készültek, némelyiken még az antenna kis kivehető. A szakember szerint ezek a nanoszerkezetek százával jutnak a chemtraillel megszórt területeken a szervezetünkbe, ahol káros hatásokat fejtenek ki.

Ráadásul a chemtrailek összetétele is igen aggasztó, mivel számtalan mérgező komponensből állnak. Rengeteg az alumínium részecske a chemtrailekben, és a különböző nehézfémek, valamint az olyan habzóanyagok, melyek képesek a légkörben szétoszlani, és az ionoszférát módosítani.

Azbeszt is megtalálható ezekben a csíkokban egy kisebb arányban, valamint alumínium-ammónium szulfát E523, alumínium por E173, alumínium-szilikát E554 és E559, alumínium-sztearát E391, alumínium-szulfát E520.

Nemrégiben egy olyan videó is felkerült a netre, melyen az látható, hogy a chemtraillel megszórt területen leesett hó egyszerűen nem tud elolvadni. Ha a hóval ilyet művel, akkor gondoljunk bele, mit tud okozni a szervezeten belül.

Talán a daganatos megbetegedések melegágya a fejünk felett áramló, észrevétlen vegyi anyag? Ha igen, miért? Mi értelme lenne a hatóságok részéről a lakosságot mérgezni?

A válasz természetesen a globális genocídiumban, azaz az Agenda 21 tervezetében rejlik. Nem cska arról van szó, hogy főleg az idősebbeket próbálják megölni ezzel, csökkentve az elöregedő társadalom adta nyomást, és így a nyugdíjrendszerek örök átkát megszüntetni.

Ez ugyanis benne van. Minél kevesebb az öreg, annál tovább tartható fenn a szinte fenntarthatatlan rendszer világszerte.

Azonban a legfőbb terv mindenki irtása. A bolygón ugyanis nincs elég hely az Új világrend elvei szerint, és a népesség létszámát 500 millióban kellene maximalizálni.

A népirtás ily módon csendben, rendezetten zajlik, a világ tudta nélkül. Csak a beavatottak tudnak róla, mint az a magyar pilóta, aki saját maga is szórta ezeket a chemtraileket a levegőből, azonban amikor rákérdezett, hogy mi is van tulajdonképpen a tartályokban, kirúgták, majd megfenyegették...

A rákos mutációk, a különféle egyre inkább a társadalmat érintő betegségek mind ide vezethetők vissza.

Az emberi népességszám csökkentésére irányuló program prioritást élvez, mert az Új világrend meg akarja magának menteni a bolygót. És a világ megmentéséhez a világot meg kell szabadítani az embertől...

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés rák új világrend illuminátusok háttérhatalom chemtrail agenda21


Megtekintések száma: 135732





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet