A chicago-i O'Hare repülőtér felett lebegő ufó rejtélye

2016. március 7., hétfő




2006 egy felhős reggelén a chicagoi O’Hare reptéren várakozók döbbenten szegezték tekintetüket a szürkeségben lebegő azonosítatlan, korong alakú repülő tárgyra. Az egyik legérdekesebb chicagoi ufó észlelés nyomában.

Diszkosz a reptér felett

2006 November 7-én reggel a reptéri dolgozók közül többen észleltek egy óriási diszkosz alakú tárgyat, amin az az épületkomplexum felett lebeg.

A lebegő objektum később az egyik kifutópálya fölé manőverezett, majd tovább állt a levegőben, teljesen hangtalanul, mozdulatlanul.

Ekkor a reptéren várakozó utasok közül még csak kevesen figyeltek fel az eseményekre. Ugyanakkor a dolgozók már kezdték sejteni, hogy nem egy hétköznapi repülőszerkezetet látnak.

chicago-repuloteri-cseszealj

Egyfelől nem lehetett volna a légtérben, pláne nem a reptér felett, főleg nem úgy, hogy ezt a légi irányítás radarjai egyáltalán nem jelezték.

Olyan volt, mintha hirtelen, a semmiből tűnt volna fel.

Tényleg nem volt semmi előjele annak, hogy ott egy objektum fog előbukkanni. Lehet, hogy már régóta ott volt, és valamiféle láthatatlan pajzs volt körülötte, de az is lehet, hogy teleportáció segítségével jelent meg.

Több száz szemtanú

Az égi jelenség híre alig fél perc alatt elterjedt az összes reptéren dolgozó munkatárs körében. Már a váró komplexumban várakozó civileknek is feltűnt, hogy van valami a szürkeségben.

A beszámolók szerint a pilóták próbáltak kinézni a pilótafülkék ablakain, hogy megtekintsék az objektumot, és egy reptéri szállítóbusz is elindult a kifutó pálya felé, ahol a csészealj lebegett, hogy jobban szemügyre vehessék a szerkezetet.

Rengeteg utazó tapadt kíváncsian az ablakra, többen mutogatták az ismerőseiknek, hogy van odakinn valami, ami lebeg, és talán nem emberkéz alkotta.

chicago-repuloteri-ufo

A szemtanúk száma több százra volt tehető, a reptéri dolgozókkal együtt. Bár az ufót senki sem láthatta közvetlen közelről, a tanúk egybehangzó állítása és a helyszínen készült fotók alapján egyértelműen valós jelenség volt.

Hirtelen lyukat vágott a felhőbe

Aztán valami váratlan következett be. A némán lebegő diszkosz minden figyelmeztetés nélkül a felhők fölé lőtte ki magát, a másodperc tört része alatt.

Egyenesen lyukat vágott a szürke felhőrétegbe, ami még percekkel az események után is látható volt az égen.

korong-alaku-lyuk-a-felhokben

Az összes szemtanú egyetértett abban, hogy a fizika törvényeit meghazudtoló sebességgel száguldott a magasba a csészealj, amit azután már nem láttak többet. Sem a radarok, sem a légi irányítás nem észlelte az események alatt egyszer sem a szerkezetet.

Nyomozás

Az egyik riporter – aki szemtanúja is volt az eseményeknek – végigtelefonálta a főbb hatósági szerveket az eset kapcsán. Beszélt az FAA-val (Federal Aviation Administration, vagyis szabad fordításban Szövetségi Repülésügyi Hatóság) hogy rendelkeznek-e bármilyen nemű információval a reptéren látott tárggyal kapcsolatban.

Az FAA ugyanazt a nyilatkozatot tette, mint a légitársaság: nem volt tudomásuk abban az időszakban egyetlen olyan tárgyról sem, mely a reptér közelében a levegőben tartózkodott volna.

Ahogy az idő telt, egyre gyanúsabbá váltak a dolgok. az FAA továbbra is mindent tagadott, szerintük nem volt észlelhető egyetlen objektum sem a légtérben.

faa

Később egy újság döbbenetes cikket hozott le. A Freedom of Information Act (FOIA) az információs szabadságról szóló amerikai törvényre hivatkozva felszólították a kormányt, hogy adjon információt az eseményekkel kapcsolatban.

Viszontválaszul arról értesítették őket, hogy az FFA és a légitársaság valóban rendelkeztek információkról arra vonatkozóan, hogy egy azonosítatlan objektum volt a légtérben a reptér felett. Vagyis mindvégig tudtak róla, csak megpróbálták az ügyet eltusolni.

[caption id="attachment_7188" align="aligncenter" width="740"]Mindenről tudtak? Mindenről tudtak?[/caption]

Természetesen összeesküvések kezdtek nőni az FAA és a légitársaság feje felett, így kénytelenek voltak egy hivatalos nyilatkozatot kiadni az ügyben, melyben elmondták: valóban látható volt az égen egy anomália, azonban az csak egy időjárási jelenség volt.

Kormányszintű titkolózás

Felettébb gyanús, hogy mindkét szervezet először tagadta, hogy bármit is tudnának, majd mikor elkezdtek szivárogni az információk – utasok, pilóták, és a személyzet tanúvallomásai – a Chicago Tribune újsága által, előálltak egy teljesen irreleváns magyarázattal.

Az időjárás magyarázat kapóra jött, hiszen így nem indult komolyabb nyomozás az ügyben a hivatalos hatósági szervek részéről. Nem mintha az FBI vagy a CIA nem tudták volna pontosan, hogy mi lebegett november 7-e reggelén, a reptéri égbolton.

szigoruan-titkos-cia-dokumentumok

Többen rámutattak arra, hogy az FAA szervezetének kötelessége lenne teljes kivizsgálást elrendelnie, hiszen részben a légtér biztonságának védelme lenne a dolga.

cia-titkos-szervezete

Mivel egy nagy forgalmú reptéren, több száz szemtanú jelenlétében egy senki által nem azonosítható objektum jelent meg, az nem éppen jó reklám az FAA-nak.

 

Kiborult a bili

A Chicago Tribune egyik számában aztán kiborult a bili, ugyanis előkerült egy felvétel, melyen az hallható, amint a repülőtér igazgatója az FAA egyik maga szintű emberével beszél arról, hogy egy ufó jelent meg a reptér felett.

chicago-tribune-logo

Több sem kellett, a sajtó azonnal elkapta a hírt és az esetet, még annál is jobban, mint ahogyan eddig. Az összeesküvés elméletben hívők elégtételt éreztek, a szkeptikusok pedig értetlenül álltak a dolgokkal szemben.

Az ufóról hivatalosan soha nem készült egyetlen fénykép sem. Legalábbis ezt állítják a kormányszervek

és az FAA is abban erősítette meg a sajtót, hogy az általuk leírt „időjárási jelenségről” nem készült semmilyen mozgókép vagy fénykép anyag.

A fentebb látott képek ugyanakkor nagy valószínűséggel a tényleges kiszivárgott fotók, melyeket nem tudtak elkobozni, vagy annak idején nem is tudtak róluk a titkos kormányszervek, így kikerülhettek az internetre.

Az egyik hírműsor felvételén azonban jól hallható, hogy arról beszélnek, hogy a helyszínen valakinek volt videó kamerája, és megörökítette az eseményeket – készített néhány képet.

Titoktartás és megfélemlítés

Az igazság az tehát, hogy készültek felvételek az idegen csészealjról, ezeket azonban egytől egyig elkobozták a szemtanúktól, és

meggyőzték őket arról, hogy jobb lesz, ha senkinek sem beszélnek a látottakról.

chicago-repuloteri-cseszealj-2Ennek ellenére több olyan fotó is napvilágot látott később, melyen feltehetőleg a repülőtér felett lebegő diszkosz látható.

Ezeken a fotókon jól kivehető a tárgy és annak szokatlan, korong alakja. Látszólag semmi sem hajtja – nem figyelhető meg körülötte interferencia vagy kondenzcsík –mégis ott lebegett a levegőben.

A reptér munkatársa (Sue) és a torony között lezajló rádióbeszélgetés is egyértelműen diszkosz alakú tárgyról tesz tanúbizonyságot. Egy részlet a felvételről:

Sue: Sue vagyok! Torony: Igen! (határozott hangon) (12 másodperc szünet) Sue: Egy diszkosz alakú tárgy lebeg odakinn. Torony: Elnézést, micsoda? Sue: Egy diszkosz alakú tárgy. Torony: Tudná tartani egy picit? (33 másodperc szünet) Torony: Oké, itt vagyok, miben segíthetek? Sue: Szóltam Dave-nek hogy egy korong alakú tárgy lebeg odakinn 17 óránál. Nagyon magason van. Nem ittam és nem vagyok betépve sem! Torony: Értem. Sue: Valaki képeket is készített róla! Ti látjátok? Torony: Olyan mind egy diszkosz, mint egy frizbi? Sue: Mintha valamiféle ufó lenne. Torony: Oké, értem. Sue: Fényképek készültek róla! (nevet zavartan)

A Sue által említett fotók soha nem kerültek napvilágra, valahol az FBI titkos archívumában pihenhetnek, de mérget vehetünk rá, hogy léteznek.

szupertitkos-dokumentum

Mint ahogyan az egész eseménysor valós volt, ennyi embert nem lehet egyszerre becsapni. A szemtanúk tudják mit láttak, és azt is tudják, hogy az a valami nem emberi repülő szerkezet volt.

rejtélyek ufó ufók idegen idegenek retjély


Megtekintések száma: 20893





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet