A CIA pszichikai hadviselése: MK Ultra, avagy az agy frekvenciákkal való irányítása most is zajlik?

2023. május 23., kedd




A titkosszolgálatok évtizedes törekvéseinek végső célja a totális kontroll elérése.

A CIA és a világszerte tevékenykedő titkosszolgálatok tényleges agymosást végeznek az emberi társadalmakon?

Sokak szerint igen, és ennek látható jelei is vannak.

A pszichikai hadviselés ugyanis mindig is az egyik leginkább kifizetődő hadi színtér volt, hiszen bizonyos frontokon – főleg a szellemi fronton - bármilyen hatalmi törekvést érvényre lehet így juttatni.

Az emberek anélkül hajthatók rabszolga sorba, hogy egyáltalán észrevennék ezt.

Ez pedig egy olyan kiváltság, egy olyan eszköz, melyekre sokaknak fájt már a foga a világtörténelem során, akik hatalmat akartak maguknak. A CIA agymosó programja még az első világháborút követően indult meg.

A Pentagon titokban pénzelte, és az amerikai kormány pedig látványosan félrenézett, így ha kérdezte a közvélemény, nem kellett hazudniuk. Pedig mindvégig tudtak arról, hogy egy titkos, paramilitáris divízió szívja el a költségevetést, hiszen a pénzeket ők maguk szolgáltatták a szervezet rendelkezésére.

Így viszont meg tudták akadályozni azt, hogy a kormányzati körökből szivárogtatók kerüljenek elő, és olyan információk jussanak a felszínre, amiknek nem lenne szabad.

1981-ben a Polybius porgram az egyik ilyen terméke, mellékága volt a paramilitáris hadviselésnek, melyen a CIA és más titkos divíziók dolgoztak.

Sokan úgy gondolják, ez a kormány eszköze volt arra, hogy kiszűrje a tömegben megbúvó szuperkatona alapanyagokat, míg mások azt vallják, a Polybius nem más, mint a CIA agymosó eszköze, ami agyi aneurizmát okoz többek között.

Todd Luoto, Dylan Reiff és Jon Frechette voltak azok a dokumentaristák, akik először az igazság nyomába szegődtek. Készült is egy film Polybius Conspiracy néven.

Hamar elterjedt már a 80-as éveket követően, hogy a Polybius egyfajta toborzógép. Egy csavar a történeten, hogy az FBI és a CIA gyakran direkt adagolta a drogokat az utcára a fiataloknak, hogy azoknak kibukjanak az átlagon felüli képességeik, amiknek aztán a kiválasztottak esetében hasznát vehették.

Már a két világháború között is számos különleges képességű, mondhatni médiumi képességgel rendelkező embert vizsgáltak, agyra kötött elektródákkal.

Rájöttek, hogy bizonyos frekvencián a képességük felerősíthető, és eltompítható.

Így tettek szert arra a tudásra, melyet később eszközzé fejlesztettek: a tudatmanipuláció végső eszközévé.

Ez a projekt MK Ultra néven futott a világháborúk közötti időszakban. A frekvenciák, és különféle hullámhosszok általi agyi manipuláció ötlete eredetileg a náciktól jött. Maga a rövidítése is újszerűnek hatott, mivel az MK annyit tesz, Mind Kontrolle.

Ők voltak ebben az úttörők, de a CIA minden áron meg akarta őket előzni benne.

Az egykori nácik által kifejlesztett programot hivatalosan feloszlatták, ám többen is észleltek olyan furcsa megmozdulásokat, amik arra engednek következtetni, a MK Ultra nem csak, hogy tovább futott, de a CIA elsőszámú törekvése, hogy maximálisan kihasználják a befolyásoláshoz adott összes lehetőséget.

Az szinte egyértelmű, hogy az egész mögött egy felsőbb szervezet, egy egész országhatárokon átívelő, rendezett és fegyelemmel bíró érdekcsoport húzódott és húzódik ma is: az Új Világrend hívei.

Az árnyékkormányoknak ezen törekvését, hogy az agykontroll technikákon keresztül akaratát a lakosságra kényszerítse, egy Franklin D. Roosevelt emlékművén díszelgő felirat foglalja össze a legtalálóbban:

“Azok, akik azon igyekeznek, hogy olyan kormányzati rendszert hozzanak létre, mely az emberiséget néhány uralkodó egyén irányítására bízza… új rendnek nevezik ezt. Ez nem új, és nem rend.”

Sokak szerint az MK Ultra az elkövetkező években lesz csúcsra járatva, és a tömegeket már most elkezdték manipulálni vele, hogy a végén olyan öntudattal rendelkező, de lázadni nem képes rabszolgákat „gyártsanak” belőlünk, akik nem fognak soha fellázadni az őket uraló, és elnyomó Világhatalommal szemben.

OSZD MEG másokkal is!

titkos katonai projektek cia eltitkolt tények összesküvés agykontroll titkos katonai program tudat manipuláció


Megtekintések száma: 245634





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet