A CIA szerint egy árnykormány manipulálja majd az elkövetkező választásokat!

2021. augusztus 22., vasárnap




Dokumentumok, titkos jelentések és volt CIA-s szakemberek számoltak be egy nyugtalanító folyamatról, mely világszerte hatalomra kíván juttatni egy titkos, de annál teljhatalmúbb szervezetet.

Kevin Shipp, a CIA egyik titkos szivárogtatója korábban is árult már el érdekes dolgokat arról, hogy pontosan milyen folyamatok is zajlanak világszerte.

Szerinte ugyanis létezik egy árnykormány. Egy olyan kormányzati szerv, mely a jelenlegi amerikai kormány felett működik, de az emberek és a média elől teljesen elrejtve.

Ez a szerv több társszervezettel is rendelkezik, együttműködve a világon.

Ezen árnykormány tehát olyan, mint egy óriási polip, melynek több ezer karja van a világ minden országában. Kevin Shipp szerint az árnykormány az elkövetkező választásokat fogja manipulálni az egész világon.

Ebbe beleértik a magyar választásokat is, és az elkövetkező, 3 és fél év múlva esedékes amerikai választásokat is.

Ez a titokzatos árnykormány azt tűzte ki legfőbb célul, hogy az Új világrend szervezetét hatalomra juttassa. Tulajdonképpen bizonyos értelemben az árnykormány az Új világrend maga.

Egy olyan globális jogokkal rendelkező, világot befolyásolni képes világszervezet előkészítése zajlik, mely embere milliárdjai felett szerezhet majd irányítást.

Sőt, már sok helyen sok szempontból évek óta irányítanak minket, például rejtetten a médián keresztül.

Ez az árnykormány indította néhány éve a menekülthullámot, legalábbis szerves része volt abban, hogy a menekültválságot előidéző okok létrejöjjenek.

Rászabadították a terrort és az iszlámot Európára, és addig fogják feszíteni a húrt, amíg az európai polgárok azt nem mondják, hogy fontosabb a biztonságuk, mint a saját szabadságuk.

Ekkor egyfajta hazafi törvényként az egész világon a terror és a veszély elleni harc részeként kiterjeszti a bolygóra a jogkörét egy a semmiből megalakuló kormányzat, mely a nemzetek, és az emberek felett áll majd.

Rengeteg a hamis zászlós hadművelet is. Az USA hírszerző tisztje arról nyilatkozik, hogy a terrortámadások hátterében az Egyesült Államok titkosszolgálatainak emberei állnak.

False Flag Operation (magyarul Hamis Zászló(s) Művelet)-nek nevezzük azt a katonai műveletet, amikor álcázott egységek más kívülálló erők nevében követnek el támadást.

Vagyis megvezetik a közvéleményt, hogy adott befolyást tudjanak kifejteni egy adott - egy kívánt - irányba, politikailag, gazdaságilag, pszichológiailag.

Az egész arról szól, hogy az utolsó ellenálló elemeket, így Európát is afelé irányítsák, hogy elfogadja, hogy majdan egy kormányzat fog felette állni, és a nemzetállamok jogai - az ő saját érdekükben - meg lesznek nyirbálva.

Ez az elkövetkező években bekövetkezik és talán a magyar választásokra is ténylegesen hatással lesz az árnykormány, ami egy anarchia felé sodorja szándékosan a világot.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek új világrend összesküvés háttérhatalom


Megtekintések száma: 183297





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet