A csirkehús nem is csirkehúsból van egyes gyorséttermekben!

2019. szeptember 21., szombat




Egy kanadai cég megbízásából készült DNS vizsgálat rántotta le a botrányos titokról a fátylat. Mi az, amit egyes gyorséttermekben valójában esznek az emberek?

Az élelmiszeripar nagy átverései

Egy kanadai cég alaposan megbotránkoztatta nemrég a közvéleményt, ugyanis lerántotta a leplet az élelmiszeripar, és a gyorséttermek nagy csalásáról.

Érdemes az esethez hozzátenni, hogy nem minden gyorsétterem láncot érinti, de nem lennénk meglepve, ha másokról is kiderülnének hasonló "turpisságok.

De miről is van szó? Hát arról, hogy az élelmiszeripar, és a különféle gyorséttermek gyakorlatilag átverik a vevőket, és nyerészkednek a fogyasztókon.

Nemrég az derült ki, hogy a kólák kokainfüggőséghez hasonló tüneteket ültetnek el az emberekben, az energiaitalok pedig rendkívül károsak.

Mindemellett az is egy kisebb botrányt kavart, hogy a magyar élelmiszerügyi hatóságok vizsgálatai alapján kiderült, hogy a hazánkba hozott nagy cégek által gyártott élelmiszerek egy jó része selejt, vagyis máshogy állítják elő a magyaroknak, mint más külföldi országoknak.

A csirkehús nem is –teljesen- csirkéből van

Nemrégiben DNS-vizsgálatnak vetették alá az ország legnépszerűbb gyorsétterem-láncaiban a csirkehúst tartalmazó termékeket.

A vizsgálat arra próbált fényt deríteni, hogy a hús mekkora része van valóban csirkéből, és mennyi a kiegészítő, ilyen-olyan forrásból származó adalékanyag benne.

Az nyilvánvaló, hogy nem lehetett 100%-os értékeket várni a vizsgálattól, hiszen a fűszerezés, pácolás, és maga a nyersanyag elkészítése is csökkenti az állati eredetű hús arányát a késztermékben.

Az eredmények azonban mindent felülmúlóan megdöbbentő értékekkel zárultak, amit a szakértők alig akartak elhinni.

Egyes étteremláncok által forgalmazott csirkehúsok azonban drasztikusan alacsony mértékben tartalmaztak csirkét. Ilyen volt a legrosszabb közülük, a Subway étterem egyes szendvicseiben felszolgált csirke.

Az eredmények annyira rosszak voltak, hogy a szakemberek többször is megvizsgálták a mintákat, nem-e történt valami hiba. De a helyzet az, hogy nem vétettek hibát.

A roston sült csirke, és csirkemellcsík DNS-tesztje után az eredmény újra csak lehangoló volt: előbbiekben 53, utóbbiakban 43% volt csak a valóban csirkéből származó anyag, a maradék nagyrészt szójafehérje volt.

Szerencsére voltak kivételek, mint például a McDonald's, melynek 89%-os eredményt sikerült elérnie, ami igen jónak mondható.

Más étteremláncoknál is ez lehet a helyzet

Sok hasonló étterem, és gyors étteremlánc lehet, ami komoly probléma, ugyanis a fogyasztók nem azt kapják, ami szeretnének, és amit a pénzükön megvesznek

Ez nem más, mint a fogyasztók becsapás, a vásárló megvezetése –állítják sokan.

A Subwaynek Magyarországon 14 étterme van, azt természetesen nem tudni, hogy ezeket is érinti-e a kanadaiak által feltárt probléma.

Ráadásul az sem elhanyagolható, hogyha más cégeknél is előfordul, milyen adalékanyagok vannak még a húsban.

Egy korábbi tanulmány ugyanis azt is kimutatta, hogy a legtöbb gyorséttermi hús agyon van sózva, sokszor még a hivatalos javasoltnál is jóval nagyobb mértékben, ami már egészségügyi kockázatokat is felvethet.

egészség feltáró egészség megelőzés élelmiszeripar


Megtekintések száma: 232542





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet