A csökkentett deutériumtartalmú víz valóban daganatellenes hatású lehet! Forradalmi felfedezést tettek, hihetetlen!

2020. február 25., kedd




A víz az élet alapja, a deutérium, a hidrogén kétszer nehezebb változata pedig annak egyik természetes alkotóeleme. Ma már azt is tudjuk, Somlyai Gábor, magyar biológus 30 éves kutatómunkájának köszönhetően, hogy a természetben előforduló deutérium mennyiségének jelentős élettani, szabályozó szerepe van az élő szervezetekben.

Az orvosi Nobel-díjak odaítéléséről döntő svéd Karolinska Intézet professzora, Roman Zubarev, és kutatócsoportja legújabb tudományos eredményeivel megerősítette a csökkentett deutériumtartalmú víz

-írja a Tudománypláza.

daganatellenes hatását. Továbbá fontos adatokkal egészítette ki a hatásmechanizmusra vonatkozó eddigi ismerteket.

A kutatók a legkorszerűbb, expressziós proteomikai vizsgálati módszerekkel igazolták, hogy a deutériumcsökkentés közel 50 fehérje szintézisét befolyásolja a daganatos sejtekben, oxidatív stresszt idéz elő, és ezen keresztül apoptózist, programozott sejthalált indukál.

Az eredményeket, melyeket a Molecular and Cellular Proteomics című folyóiratban publikáltak, Zubarev professzor a közelmúltban Budapesten megrendezett IV. Nemzetközi Deutériumdepléció Konferencián tartott előadásában is ismertette. 

Megerősítve Somlyai Gábor úttörő munkájának eredményeit a deutérium-hidrogén arány változásainak biológiai és élettani, szabályozó szerepéről. 

A svéd professzor szerint a budapesti konferencián elhangzottak jelentős előrelépést jelentenek a deutérium élettani szerepének megítélése szempontjából. Mivel már nemcsak azt tudjuk, hogy az eljárás előnyösen alkalmazható a daganatgyógyászatban, hanem azt is, hogy milyen hatásmechanizmus mentén fejti ki hatását.

napjainkra a világ számos vezető egyetemén és kutatóintézetében vizsgálják, az eredmények azt igazolják, hogy a deutériummegvonás a megelőzés és a daganatgyógyászat hatékony eszközévé válhat, melynek alkalmazásával csökkenthető lesz a rákos megbetegedések száma, javítható a betegek életkilátása és életminősége.

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 1993 óta irányítja a deutériummegvonással kapcsolatos kutatásokat és az eljárásra épülő gyógyszerfejlesztést. 

Dr. Somlyai Gábor vezető kutató 30 évvel ezelőtt világelsőként ismerte fel a természetben található deutérium biológiai szerepét, élettani jelentőségét. Kutatási eredményei igazolták a deutériummegvonás daganatellenes hatását.

A vízben és szerves molekulákban megtalálható deutérium hidrogénre történő stratégiai cseréje új lehetőséget nyit meg. 

Elsődlegesen a daganatos és metabolikus betegségek megelőzésében és gyógyításában. A napjainkra nemzetközivé szélesedett kutatásokban olyan rangos kutatóintézetek, egyetemek kutatói, professzorai vesznek részt, mint például az amerikai Johns Hopkins Egyetem, a Kalifornia Egyetem, a Dél-Floridai Egyetem, a svéd Karolinska Intézet, vagy a Shanghai Egyetem.

A HYD Kft. anyavállalata, a HYD Pharma Zrt., az elmúlt években jelentős lépést tett a csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW) daganatellenes gyógyszerként való elismertetése felé. Világviszonylatban is egyedülálló gyógyszeripari beruházása megkapta a gyártási engedélyt – a GMP (Helyes Gyógyszergyártási Gyakorlat) minősítést.

A DDW-t aktív hatóanyagként regisztrálták az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) rendszerében. A HYD Pharma a közeljövőben jelentős tőkebevonásra készül, mely biztosítja a pénzügyi hátteret egy új, nagy hatékonyságú és mellékhatásmentes daganatellenes humán gyógyszer törzskönyvezéséhez.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Tudománypláza


Megtekintések száma: 42946





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet