Az egész interneten végigsöpört a szenzációs teória, mely ráadásul igaz is lehet más szakemberek szerint is.
Mint azt tudjuk, a Föld kering a Nap körül, míg a Nap a galaxis középpontja körül kering.
A planétánk 828 ezer km/h sebességgel halad, körülbelül 28 ezer fényévnyi távolságra a középponttól.
Ez azt jelenti, hogy nagyjából 230 millió évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Föld megkerülje a Tejútrendszer centrumát.
Ezen tények alapján felbuzdulva úgy véli Dr. Jessie Christiansen asztrofizikus, hogy a dínók a galaxis túlsó oldalán járták a Földet anno.
A kérdéses tudós készített egy rövidke animációt, ami átadja ezt az információt.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ezt Christiansen a saját szabadidejében dobta össze, ergo nem hivatalos körülmények között csinálta…
Ebből fakadóan pedig nem, nem dolgozik a NASA semmiféle titkos dinoszaurusz-projekten.
Christiansen posztja nem mostani keltezésű, azonban az utóbbi napokban kezdte el felkapni a közösség, és túlzás nélkül végigsöpörte az internetet ez a szenzációs teória.
Ez durva, és az a legdurvább benne, hogy ez tényleg így történt, hangozzék elsőre bármilyen furcsának, vagy hihetetlennek is.
OSZD MEG másokkal is!