A ez a fizikai kísérlete egyértelműen bizonyítja, hogy szeptember 11 megrendezett volt!

2021. február 20., szombat




Ez a videó bizonyítja, hogy valójában irányított robbantással dőltek össze az ikertornyok, és az egész belső munka volt?

Fizikailag és statikai értelemben egy élethű és valós modelljét építették meg az egykori Világkereskedelmi központban - World Trade Centernek - hogy leteszteljék rajta a natúr fizikát.

Azt a fizikát, aminem hazudik, és ami kész tények elé állít mindenkit: szeptember 11 nem az volt, mint aminek ma oly sokan hiszik.

A mozgás mögött álló különféle erőhatások, és azok vizsgálatára irányuló kísérlet ugyanis mindent meghazudtol ahhoz képest, amit nekünk sugároztak 2001 szeptember 11-én a televízióban.

A videóban 14 percen át elemzik, hogyan, és miért NEM lett volna szabad összeomlania az épületnek.

Minden egyes adat és információ arra utal ugyanis, hogy az épület szabadesésbe kezdett az összeomláskor, vagyis kártyavárként dőltek össze a szintek, mint amikor irányított robbantást hajtanak végre.

A World Trade Center 7-es épületéről nem beszélve, mely egy az épülethez mérten kevés és elhanyagolható tűztől omlott ugyanúgy össze, mint a két torony.

A videó néhol a tömény fizikát hívja segítségül ahhoz, hogy bebizonyítsa, hogy az egész valójában megrendezett volt, és az ikertornyokat felrobbantották.

A videón kezdetleges magyar feliratot is kapcsolhatunk, ha a feliratokon belül az automatikus feliratozást állítjuk be.

Ezek után gondolja még bárki, hogy az egész egy egyszerű, klasszikus terrortámadás volt? Mi van, ha maga a terrortámadás, és az azt körülvevő események voltak mind megrendezve, hogy fedjék a végső, nagy sztorit, az irányított robbantást?

Ráadásul a mérnökök jó részének az a véleménye, hogy nem dőlhetett volna össze a World Trade Center egyik tornya sem, ugyanis a világtörténelem során ehhez hasonló tornyok sokkal súlyosabb sérüléseket is átvészeltek.

Arról pedig már nem is beszélve, hogy a merényletek előtti egyik este minden biztonsági rendszer kikapcsolt egy áramszünet miatt, karbantartás címén. Lehet, hogy éppen akkor helyezték el a robbanóanyagokat a tornyokban...

Ezek mind olyan tények, melyek rávilágítanak szeptember 11 igazságára. Arra az igazságra, amiről nem akarják, hogy az emberek többet tudjanak.

OSZD MEG másokkal is!

bizarr összesküvés szeptember 11 háttérhatalom terrortámadás belső munka


Megtekintések száma: 124212





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet