A fejfájás elleni bogyók 90%-ára nem is lenne szükség! Piszkos módszerekkel hülyítik az embereket, hogy minél több fogyjon!

2020. március 4., szerda




Ez az igazság az instant fejfájás mulasztó készítményekről. Valójában nincs is rá szükséged!

Fáj a fejed? vegyél be egy a tévében ezerszer reklámozott, egész nap az arcunkba nyomatott fájdalomcsillapítót, és a fejfájás rögtön el is múlik.

Így, és ehhez hasonlóan reklámozzák azokat a készítményeket, melyekből a gyógyszeripar él, és melyből a profitjának egy része származik.

Nincs is ezzel baj, elvégre piacgazdaságban élünk.

Azzal azonban már annál több a baj, hogy ezen tabletták 90%-ára valójában SEMMI SZÜKSÉG nem lenne. És ezt a gyógyszergyárak nagyon jól tudják, mégsem a fejfájás, vagy bármilyen más fájdalom megelőzésére teszik a hangsúlyt.

Miért is tennék, igaz? Elvégre akkor nem fogyna több tabletta, az pedig hatalmas kiesést jelentene a gyógyszeriparnak.

Sőt, a gyógyszerek még károkat is tehetnek, így bármennyire is csábító a fejfájás azonnali megszüntetése, érdemesebb a természetes utat választani, mert vannak dolgok, amiket nem mondanak el ezekről a tablettákról.

Furcsának tűnhet ugyanis, de a fájdalomcsillapítók is okozhatnak fejfájást, ráadásul minél többet szedünk belőlük, annál erősebben, ez az úgynevezett gyógyszer okozta vagy rebound - visszacsapásos - fejfájás.

Ez a jelenség migrénben, vagy tenziós típusú fejfájásban szenvedőknél fordul elő, akik betegségük miatt túl gyakran vesznek be fájdalomcsillapítót, vagyis egyfajta elvonási tüneteként fogható fel.

Ezt a gyógyszergyárak nagyon jól tudják, de nem érdekli őket.

Így generálnak még több fejfájást - szó szerint és átvitt értelemben is - az embernek, és még több pácienst, aki még több tablettát szed majd a már gyógyszeres eredetű fejfájására, ám erről már mit sem tud a gyanútlan beteg.

Ez azonban csak tovább rontja a helyzetet, és fokozza a krónikus napi fejfájások kialakulását. Kísérő tünetként gyakran hányinger, szorongás, nyugtalanság, irritabilitás, koncentrálási nehézségek, memória-problémák, depresszió és alvászavar fordul elő.

A fájdalomcsillapítók folyamatos szedése, a függőségen kívül sok mellékhatást is okozhat, mint például a gyomor- vagy nyombélfekély, illetve vese- vagy májkárosodás a hatóanyag fajtájától függően.

Így nagyszerűen megágyazhat más betegségeknek, amik szintén komoly hasznot hoznak az egészségügy egyes iparágainak.

Minden migrénben vagy egyéb fejfájásos rohamokkal járó betegségben szenvedőnek, tudatában kell lennie annak, hogy inkább a fejfájás megelőzésére törekedjen ahelyett, hogy gyógyszereket szedjen, különben észrevétlenül rebound fejfájás áldozata lehet.

A gyógyszeriparnak nem érdeke ugyanis, hogy rájöjjünk az okokra, ők abban érdekeltek, hogy minél több pirula fogyjon.

Holott nemrég egy tanulmányból kiderült, hogy a fejfájások 90%-a orvosolható lenne megfelelő étkezéssel és VÍZZEL.

Igen, a fejfájások egy jelentős része amiatt van, mert nem kap a szervezetünk elegendő vizet, vagy vitaminhiányos.

Nagyon fontos tehát, hogy legyünk tudatos betegek, akikkel szemben a gyógyszeripar egyre inkább tehetetlenné válik, és kénytelenek lesznek majd más utat járni a profithajhászás helyett, és valódi megoldásokban gondolkodni.

OSZD MEG másokkal is!

egészség feltáró gyógyszerlobbi gyógyszeripar botrány


Megtekintések száma: 86342





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet