A fekete lyukak nem mások, mint lyukak a téridő szövetén

2016. november 30., szerda




A fekete lyukakra sokan sokféleképpen tekintenek. Vannak, akik szerint átjárók egy másik világba, míg vannak, akik szerint olyan térpontok, melyek magukba szívják az anyagot. De vajon lehetséges-e, hogy ezek az anomáliák olyan lyukak a téridő szerkezetén, melyeken átjutva kiesnénk egy tér, és idő nélküli közegbe?

A fekete lyukak általános modellje

A fekete lyukakról már mi is sokszor értekeztünk, és a tudomány is kénytelen az utóbbi időben egyre többször állást foglalni az ügyben. Stephen Hawking szerint például nincs elvetve annak a lehetősége, hogy egy fekete lyukon átjutva képesek lehetnénk utazni az időben.

Ezek persze csak találgatások, de egyes modellek szerint valóban lehet valamiféle átjáró ezekben a lyukakban, melyek a téridő szerkezetet képesek átszelni.

Valószínűleg az elkövetkező 2-300 évben nem lesz arra lehetőség, hogy át tudjunk jutni egy ilyen fekete lyukon, ugyanis jelenleg nem ismerünk olyan erőt, vagy folyamatot, mely meggátolná azt hogy egy űrhajó darabokra, és atomjaira hulljon, és elnyelje a szingularitás.

Az eseményhorizonton túl

Arról persze már vannak sejtéseink, hogy mi történne az eseményhorizonton túl. A relativitáselmélet szerint lehetetlen, hogy valami gyorsabban haladjon a fénynél, ezért az eseményhorizonton kijutni bármilyen anyag, vagy fény számára lehetetlen.

Fekete lyukról tehát akkor beszélünk, ha a hatalmas tömeg olyan roppant sűrűségű, és ennek következtében olyan kicsi, hogy elfér az általa létrehozott eseményhorizontban.

Ebben az esetben ugyanis az égitest minden pontja az eseményhorizonton belül van, így az eseményhorizonton kívülről az égitest egyetlen pontja sem látható. Elméletben még ha be is bírnánk jutni, nem tudnánk felvenni a kapcsolatot a „kintiekkel” mivel a fekete lyuk belsejéből semmilyen információ és részecske sem juthat ki.

Lyukak a téridő szövetén

Többekben felmerült már, hogy talán a fekete lyuknak nincs is másik oldala, és valóban soha semmi nem jut ki onnan, mert valójában ezek a lyukak ténylegesen lyukak, méghozzá a nagy büdös semmibe.

A teória szerint a feketelyukak a téridő szerkezetén keletkező hiányosságok, ahol a sötét anyag sem létezik többé, és a vákuum során egyetlen ismert, ás általunk nem ismert részecske sincs jelen. vagyis nincsen semmi ott.

Ezt persze nehéz elképzelni, hiszen az abszolút semmi egy elképzelhetetlen dolog az emberiség számára. A fekete lyuk ezen az abszolút semmi helyén keletkező luk,ami egy tér és idő – no meg fény – nélküli „térbe”, vagy masszába nyílik, amibe ha beleesünk, minden megáll.

Lényegében belefagyunk a semmibe. Nem fog telni az idő, mert az nem is létezik, és tér sem lesz, amiben zuhanunk.

Egy felfoghatatlan, ép ésszel meg nem érthető helyre kerülhetünk tehát egy fekete lyuk közepébe való utazás során, ahonnan az információ is azért nem juthat ki, mert eleve nincs tér, amiben terjedjen, sem idő, és részecskék.

Hogy ez a modell mennyire helytálló, azt nem tudni, de az egyes elméleti modellek nem zárják ki, hogy a fekete lyukak valóban így működjenek.

Egyes becslések szerint az elkövetkező 100 évben fogunk eljutni arra a szintre, hogy sokkal többet tudjunk a fekete lyukakról, mint ma.

rejtély rejtélyek fekete lyukak


Megtekintések száma: 39908





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet