128 mandátumot jósol a Medián a Fidesz-KDNP-nek, 71-et a baloldali pártok közös listának, a kormánypártok 50, a baloldal 40 százalékra mért támogatottsága mellett, derül ki a HVG-ben megjelent kutatásból – írja a Magyar Nemzet.
A Medián március végén készült felmérése szerint a kampány hajrájában a kormánypárt megerősítette a már február végén tapasztalt fölényét: bő egy héttel a voksolás előtt a szavazókorú népesség 40 százalékának,
A VÁLASZTANI TUDÓ SZAVAZÓK 50 SZÁZALÉKÁNAK A TÁMOGATÁSÁT ÉLVEZI.
A tapasztalatok szerint a várható tényleges szavazatarányokat az utóbbi szokta a legjobban közelíteni, ezért a Medián mandátumbecslése a választani tudók szavazatmegoszlásán alapul.Mint írják, mindez jelentős mozgósítottság mellett következett be, hiszen a februári 75 százalék után most már a megkérdezettek 80 százaléka állította, hogy április 3-án biztosan elmegy szavazni. Ez – bár az ilyen „ígéretek” többnyire felülbecslik a majdani valóságot –
AKÁR REKORDRÉSZVÉTELT IS JELEZHET.
A Medián szerint érdemes figyelmet fordítani azokra, akik biztos szavazónak mondják magukat, viszont nem tudják vagy nem akarják megmondani, kire fognak voksolni. Ez a 12 százalékot kitevő szavazóközönség szinte pontosan három részre osztható: egyharmaduk kormányváltást, másik harmaduk a kormány maradását óhajtja, a többiek pedig ebben a kérdésben sem tudnak dönteni.
Ennek alapján
A BIZONYTALANNAK VAGY REJTŐZKÖDŐNEK NEVEZETT CSOPORT ESETLEGES UTOLSÓ PILLANATBAN BEKÖVETKEZŐ DÖNTÉSE SEM BILLENTENÉ EL A VÁLASZTÁS KIMENETELÉT A BALOLDAL JAVÁRA.