A Föld egy szuperintelligens idegen civilizáció állatkertje: ijesztő elmélettel álltak elő a tudósok!

2023. január 16., hétfő




Könnyen meglehet, hogy valamennyien egy hiperintelligens idegen faj állatkertjében élünk; sőt, az sem lehetetlen, hogy ezek az idegenek a politikai folyamatokba is beavatkoznak.

A világ egyik leghíresebb asztrofizikusa szerint nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy egy magasan fejlett idegen faj felvegye velünk a kapcsolatot.

Tyson a Spanyolországi Tenerifében rendezett Starmus konferencián nyilatkozva kijelentette: nem tartja valószínűnek, hogy valaha is kapcsolatba léphetünk majd egy idegen civilizációval.

Szerinte ehhez nem vagyunk elég intelligensek – de ez nem is feltétlenül baj, hiszen így legalább „boldog tudatlanságban” élhetünk.

Rettegek attól a naptól, amikor találkozunk egy ilyen [magasan fejlett] fajjal. De talán nem is rettegek, inkább csak azt remélem, hogy ha jönnek, építenek nekünk egy állatkertet, ahol boldogan élhetünk. Talán már meg is tették, és ez [az állatkert] maga a Föld

– fejtegette.

Tyson Stephen Hawking tavaly júliusban tett kijelentéseire reflektálva vázolta el meglehetősen utópisztikusnak tűnő elméletét.

parhuzamos-szimulaciok

A világhírű elméleti fizikus akkor azt mondta, hogy egy idegen faj felfedezése könnyen az emberiség pusztulását jelenthetné, de ennek ellenére nem szabad feladnunk a keresést.

Nem Tyson az egyetlen, aki az utóbbi időben sci-fibe illő kijelentéseket tett az emberiséggel és az általunk megélt valósággal kapcsolatban.

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX milliárdos alapítója szerint például nagyon valószínű, hogy valójában egy bonyolult számítógépes szimulációban élünk.

Elon Musk, a gazdag iparmágnás, a Tesla és a SpaceX tulajdonosa, korunk egyik legnagyobb feltalálója egy konferencián beszélt arról többek között, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy egy ténylegesen szimulált világban élünk. Vagyis amit érzékelünk nem valós, és lehet, hogy mi magunk sem vagyunk valósak.

szimulalt-vilag

Elon Musk magyarázata ráadásul nagyon hasonlít arra az elvre, mely kimondja, hogy miért valószínű, hogy a modern emberiség már eleve egy szimulációban él.

Minden fejlettebb civilizáció megpróbálja szimulálni a valóságot. Ezzel nehéz lenne vitatkozni, az emberiség például néhány évtizeddel a digitális korszak kezdete után szinte már annak a határán áll, hogy létrehozzon egy a valóságtól megkülönböztethetetlen virtuális valóságot.

Mivel az univerzum nagyságából kiindulva nagyon sok fejlett civilizáció létezhet, amik akármennyi szimulált valóságot hozhatnak létre, így egyszerű valószínűség számítással kiszámítható, hogy nagyobb eséllyel élünk szimulált valóságban, mint a fizikai valóságban.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegenek csillagászat univerzum


Megtekintések száma: 98929





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet