A Föld felé tartó anyahajókat észleltek a kozmoszban: több ezer km kiterjedésűek!

2019. szeptember 7., szombat




Senki sem tudja pontosan, hogy mi lehet, de szemmel láthatóan szabályos alakzatról van szó, a mérések szerint pedig akár több száz, vagy több ezer km-es kiterjedésű.

Vagyis ha mesterséges, akkor ez lehet a legnagyobb ilyen tárgy, melyet feltehetően idegen civilizáció alkothatott.

Egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy egy csillagközi utazásra tervezett kozmikus bárkáról van szó, mely élhető, lakható világot után kutat.

A hír és az információk kiszivárgását követően sorra jelentek meg a különféle összeesküvés elméletek és teóriák arról, hogy mit is látni a felvételen.

Az UCLA kutatórészlegének egyik csillagásza is kommentálta a felfedezést.

ő ugyan csak sejtelmesen annyit mondott, hogy "Nagyon különös, bizarr".

Kifejtette később azt, hogy a felvételeket meg vizsgálva ő sem tudná kijelenteni egyértelműen, hogy ez a valami pontosan micsoda is.

Szögletes formákkal rendelkezik, és valóban hatalmas a kiterjedése.

egyértelműen kizárható, hogy képhiba, vagy lencsehiba lenne, és feltehetően nem is visszatükröződés, erre az űrteleszkópoknál különösen ügyelnek.

Egyes csillagászok nem tartják kizártnak, hogy ez a hosszúkás alakú "űrhajó" valójában egy olyan máig megmagyarázhatatlan típusú objektum lehet, mint az a aszteroida, vagy üstökös-szerű képződmény, mely nemrég a naprendszerünkön haladt keresztül.

És melyről később maga a Harvard Egyetem egyik csillagásza jelentette ki, hogy nem tartja kizártnak, hogy egy mesterséges objektum volt.

Bár a tárgy nem adott rádiójeleket, de egy szerves pajzsot mértek a felszínén, mely az egészet beburkolta.

A haladási sebessége, az alakja és a maga mögött húzott csóva mind eltért attól, amit egy élettelen és természetes módon keletkezett üstököstől elvárna az ember...


OSZD MEG másokkal is!

rejtélyek ufók idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 70093





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet