A Föld nem is egyetlen bolygó, hanem kettő!

2016. január 30., szombat




Szinte biztos: a kutatók megállapították, hogy a Föld nem csak földi kőzetet tartalmaz, hanem mást is. Vagyis a Föld tényleg összeütközhetett a Theia-val, az ősi trójai bolygóval.

A csillagászok már korábban is sejtették, hogy a Föld anyaga nem homogén, akárcsak a Holdé. Mindkét égitest anyagában olyan jelentős eltéréseket találtak, melyből arra lehet következtetni, hogy két eltérő világ összeütközéséből keletkeztek.

Vagyis a Föld tulajdonképpen nem egy bolygó, hanem kettő.

foldbolygo

Ugyanis két égitest összeütközéséből megformálódó anyaghalmazból született. Az Apollo küldetések által gyűjtött holdkőzeteket elemezve arra jutottak, hogy tényleg létezett egy bolygó, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtt összeütközött a Földdel. Az elméletek szerint a Theia bolygó és a Föld ütközéséből alakult később a Hold.

Összeütközött a Földdel

A Theia nem más, mint egy feltételezett kőzetbolygó, mely a Naprendszer keletkezése után a Földével megegyező sugarú pályán, valószínűleg a Nap–Föld rendszer Lagrange-pontjában keletkezett, de pályája a keletkezésétől számított néhány tízmillió éven belül - tehát valamikor 4,5 milliárd évvel ezelőtt - instabillá vált, emiatt összeütközött a Földdel.

Az ütközés hatására a Föld körül egy törmelékgyűrű keletkezett, majd ebből a gyűrűből állt össze a Hold.

A Theia úgynevezett trójai bolygó volt, trójainak nevezik azokat, amelyek az adott bolygó előtt keringenek és görögöknek, amelyek mögötte haladnak. Miután a Theia pályája instabillá vált, - ahogyan azt fentebb vázoltuk - összeütközött a Földdel.

Daniel Herwartz, a University of Goettingen csillagásza a tanulmányban kifejti, hogy most először találtak olyan kőzetet a Holdon, amely nem a Földről származik. Az eddigi vizsgálatok csak földi eredetű kőzetet találtak a Holdon.

Egy kissé más elmélet szerint a Theia tömege és sebessége nagyobb volt. Az ős Földdel való ütközés során csak a Föld anyaga olvadt meg és annak egy részéből keletkezett a Hold, ezzel magyarázható a nagyfokú kémiai hasonlóság a jelenlegi Föld és Hold között. Az ős Theia anyaga az ütközésben nem olvadt meg, a Theia „lepattanva” tovább haladt.

csilaggkozi-osszeutkozes

Ez lehet a Theia létezésének bizonyítéka, amely megsemmisült az ütközés során. De törmelékeiből és a Földből kiszakadt kőzetből alakult ki a Hold. Az elmélet egyébként az 1980-as évek óta viszonylag elfogadott a csillagászok körében még akkor is, ha közvetlen bizonyíték nem volt rá. Számítógépes modellek azonban levezették az ütközést.

A csillagászok úgy tartják, hogy minden egyes bolygónak sajátos a kőzete. Olyan mint egy ujjlenyomat, mert az oxigén izotópok sajátos arányán alapul. Így tudják egymástól megkülönböztetni a meteorokat és meghatározni azok eredetét.

A rejtélyes Theia

Mivel a Föld kőzete és a Theia kőzete nagyon hasonló, ezért valószínűleg hasonló körülmények és élővilág is lehetett rajta. Bár az összeütközés jóval az emberi civilizáció megszületése előtt ment végbe,

sokan úgy gondolják, hogy az emberiség a Theiáról származik.

foldbolygo-2

Hogy volt-e rajta civilizáció, azt nem tudni. Lehetséges, hogy egy fejlettebb technikai szinten lévő faj fenn tudott maradni rajta az ütközésig, és mivel tudták, hogy a csillagközi karambol elkerülhetetlen lesz,

kimentették génállományukat egy kapszulába, mely az ütközést követő évezredek, évmilliók alatt a lassan új alakot öltő Föld körül keringett, majd mikor a mérések alapján kedvezőnek találta a körülményeket, bevetette a az égitestünket az élet csíráival.

Eszerint az elmélet szerint az egész emberiség a Theiáról származik,  génállományunk azonos a hajdanán ott élő civilizációval. Mivel a bolygó az ütközés során teljesen elpusztult, talán már soha nem tudhatjuk meg biztosan, hogy ez így volt-e, mint lehetséges elmélet természetesen szóba jöhet.

tudomány


Megtekintések száma: 32267





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet