A földönkívüliek egy láthatatlan dimenzióban élnek, velünk párhuzamosan a Földön

2023. november 21., kedd




Az idegenek már itt vannak, és évezredek óta figyelnek minket?

Mi van, ha az idegenek nem is mentek soha el a bolygóról, és mindvégig itt voltak? AZ ősi idegenekről szóló különféle írások, dokumentumok és legendák nem egyértelműek azt illetően, hogy hová is tűntek, hova távoztak tovább ezek a lények, melyek egykoron segítettek minket.

Egyesek szerint soha nem távoztak el, és valójában egy rejtett dimenzióban vannak jelen most is, amit mi emberek nem vagyunk képesek érzékelni.

Ez megmagyarázza azt, hogy honnan jönnek az időnként gyakorlatilag a semmiből feltűnő csészealjak, és hová tűnnek, mikor hirtelen nyomuk vész.

Ilyenkor ebbe a rejtett dimenzióba menekülnek, ahová a mi világunk lényei nem képesek utánuk menni.

Az ősi időkben az idegenek hosszú időn át segítettek minket. Idővel azonban a kutatásaik révén jöhettek rá arra, hogy egyetlen bolygón több faj is elélhet anélkül, hogy megzavarnák egymást a technológiai és evolúciós fejlődésben.

Ezt úgy tartották lehetségesnek, hogy két adott faj más-más dimenziókban él.

Ekkor „száműzték” magukat egy általuk nyitott rejtett dimenzióba, aminek semmilyen hatása nincs a miénkre, és a miénknek sem arra a plusz dimenzióra.

A piramisok, az ősi egyiptomi nép által emelt monumentális alkotások is arra szolgálhattak, hogy egyfajta átjárót nyissanak ebbe a világba.

Hatalmas hajókkal mentek át és soha többé nem jöttek vissza, és bezárták maguk után ezt a kaput. Az embereknek pedig parancsba adták, hogy rombolják le ezeket a kapukat, és mikor elérkezik az idő – amikor az emberiség készen áll majd – akkor újra visszatérnek „közénk”.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés párhuzamos világok párhuzamos dimenziók


Megtekintések száma: 163929





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet