​A gyerekek oltása nélkül elfelejthetjük a nyájimmunitást

2021. február 24., szerda




A klinikai kutatások hiánya miatt egyelőre a koronavírus-vakcinák 16 éven aluliaknak nem adhatók, pedig az ő beoltásuk nélkül elbúcsúzhatunk a nyájimmunitástól – fejtette ki újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján Dr. Galit Alter, a Harvard Egyetem Ragon Intézetének csoportvezetője, a Harvard Orvosi Karának professzora.

„Óriási populációról beszélünk, masszív közösségekről a világ minden táján. Az elmúlt egy évben kiderült, hogy a gyerekek komoly hordozók, ezért muszáj őket minél előbb beoltanunk” – mondta a szakértő.

Az, hogy egyelőre nem lehet oltani a gyerekeket és tinédzsereket, mindössze annak köszönhető, hogy számukra saját klinikai kutatásokat írnak elő, ahogyan az állapotos nőkkel is ugyanez a helyzet. Alter elmondta, hogy a tinédzser populációval már készülnek a kutatások, méghozzá a HPV-vakcinákkal kapcsolatos kutatási eredményeket is figyelembe véve, ami elképesztően hatékony és biztonságos a tinédzser korosztályon. Ha ezek a kísérletek lezajlanak, a szakértők fokozatosan csökkentik majd az életkort a következő kutatásokban.

A szakértő szerint fontos prioritás a gyerekek oltása pontosan azért, mert nélkülük nincs nyájimmunitás.

Alter arról is beszélt, hogy mi a különbség az influenzaoltás és a koronavírus-vakcinák között abból a szempontból, hogy a mutálódó vírusra kell-e majd minden évben új vakcina. Míg az influenzavírus alapvetően négy törzset takar, addig a koronavírus csak egyet, és bár van esély az újrarendeződésére, jóval kevesebb, mint az influenza esetében. Utóbbi azért is tud ilyen hatékonyan mutálódni, mert a haszonállatokról az emberre ugrál, és fordítva.

Éppen ezért könnyen lehet, hogy a koronavírus ellen elegendő lesz gyermekkorban egyetlen oltás, de az is lehet, hogy a variánsok miatt néhány évig muszáj lesz az éves vakcinázás – de arra nem kell számítani, hogy életünk végéig minden egyes évben be fognak oltani minket koronavírus ellen.


Megtekintések száma: 2529





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet