Hihetetlen, de az új amerikai kutatási eredmények szerint szerint a fruktóz agyi géneket károsít, és ezzel megágyaz a szívrohamnak, Alzheimer-kórnak és cukorbetegségnek.
Egyre többször hangzik el a vád, hogy az ember minden nyomorúságért a cukrok felelnek. A cukrok miatt hízunk el, ez a daganatok legfontosabb tápanyaga és hosszasan sorolhatnánk – írja a Híradó.hu az EBioMedicine cikkére hivatkozva.
A kaliforniai UCLA egyetem kutatói most bővítették a bűnlajstromot. Azt állítják, hogy a fruktóz, azaz a gyümölcscukor agyi gének százait károsítja.
Az omega-3 zsírsavak közé tartozó dokozahexaénsav, röviden DHA viszont segít mindezt kijavítani – ellensúlyozták rögtön egy örömhírrel a sokkoló felfedezést.
A gyümölcscukor és a DHA hatásának vizsgálatára patkányokkal kísérleteztek. Egy labirintusban gyakorlatoztatták, majd véletlenszerűen három csoportra osztották őket. Az első csoport édesített vizet kapott inni, olyan arányban, mintha egy ember naponta egy liter cukros üdítőt fogyasztana el. A második csoport e mellé DHA-ban gazdag tápot is kapott. A harmadik csoport tiszta vizet ivott.
Hat hét elteltével újra beküldték őket az útvesztőbe.
A cukros vízzel itatott patkányok kétszer annyi idő alatt találták meg a kijáratot, ezzel bizonyítva, hogy a fruktóz rontja az emlékezetet.
A másik két csoport hasonlóan teljesített, ami azt látszik alátámasztani, hogy a DHA ellensúlyozza a cukor káros hatásait.
Vért is vettek az állatoktól, és a cukorfogyasztóknál magasabb vércukor-, triglicerid- és inzulinszintet mértek, ami embereknél összefüggésbe hozható többek között az elhízással és a cukorbetegséggel.
A kutatók több mint húszezer gént vizsgáltak meg a patkányok agyában. A hipotalamuszban hétszáz, a hippokampuszban pedig kétszáz olyan gént találtak, amit a fruktóz módosított. Ezek közül két gén különösen fontos, ezek változása ugyanis gének további százaira hat.
Mindez egybecseng egy korábbi kutatás eredményével, ami azt állapította meg, hogy
a fruktóz rontja az idegsejtek közti kommunikációt.
A tudósok azt javasolják, hogy fogyasszunk kevesebb cukros üdítőt, édességet és telített zsírt, viszont annál több omega-3 zsírsavat.
Forrás: 168óra online