A HAARP lehet a globális felmelegedés elleni fegyver?

2017. február 6., hétfő




Sokan hozták már kapcsolatba a globális felmelegedéssel, egy új elmélet pedig egészen más megvilágításba helyezi.

HAARP – a megvalósult összeesküvés?

A HAARP antennarendszerről azt tartják, hogy egy olyan globális, a Föld ionoszférájának manipulációs céljából megépített rendszer, mely évek óta működik, és többek között ez okolható a globális felmelegedésért is.

Bár igazi összeesküvés elméletnek hangzik majd elsőre, sokan hisznek benne, és még többen fedeznek fel olyan nyomokat, momentumokat, melyek ennek valóságtartalmára utalnak.

Mint ismeretes, létezik egy bizonyos antenna rendszer, melyet HAARP néven emlegetnek. Eredetileg azért hozták létre, hogy az ionoszférát vizsgálja, és különféle kutatásokat végezzenek a segítségével a klimatológiai modellekhez is.

Azonban a valódi rendeltetési célról már az építésekor is felröppentek különféle hírek, bizarr bennfentes információk.

Sokak szerint ugyanis maga a HAARP felelős az időjárás ennyire drasztikus szintű változásáért, mivel az ionoszférát ezzel a rendszerrel véletlenül - vagy szándékosan - úgy megbontották, hogy katasztrofális változások indultak meg a légkörben.

Lehet, hogy segíthet

A HAARP-pal kapcsolatban azonban mindig csak rossz, negatív dolgok merültek fel, most azonban egy új teória szerint más megvilágításba kerülhet.

Eszerint az elmélet szerint a HAARPOT noha időjárás manipuláló célzattan hozták létre, nem azért működik, hogy szélsőséges időjárást teremtsen, hanem éppen ellenkezőleg.

Egyfajta csodafegyverként lehetne használni a globális időjárás kedvező befolyásolásához. Ez pedig azt jelenti, hogy akár vissza is lehetne fordítani, vagy megállítani a globális felmelegedést.

Vannak, akik szerint azonban a HAARP sem képes arra, hogy egy ilyen szinten zajló változást megállítson, és csak késleltetni lehetne vele az eseményeket, amiket valójában a színfalak mögött már meg is tettek.

Talán kétélű fegyver rossz kezekben

Az is könnyen meglehet, hogy ez az egész projekt alapvetően egy objektív alapokon nyugvó kísérlet volt arra, hogy valóban belepiszkáljanak a Föld légkörének működésébe.

Ha így van, akkor elképzelhető, hogy nem ártó szándékkal estek neki az első ionoszféra manipulációs kísérleteknek néhány évtizeddel ezelőtt, de valami nagyon balul sült el, melynek egy egyre fokozódó globális felmelegedési hullám lett az eredménye, és egyre extrémebbé váló globális időjárás.

Azonban ha ez így van, akkor éppen ez lenne az a fegyver, mellyel ugyanúgy elejét lehetne venni, mint ahogyan véletlen - vagy szándékosan - elkezdték.

Ha a HAARP valóban képes a globális időjárás manipulálására, akkor a jövőben a száraz területekre vizet terelhetünk, a nedvesebb vidékeket pedig száríthatjuk, és újra hűvösebb klímát teremthetnénk a bolygóra.

A baj csak az, hogy valószínűleg nem ismerjük még eléggé az egyes folyamatokat, lés az ionoszféra kényes, mindennel összefüggő rendszerét, így ha újra belenyúlnának a dologba, talán még katasztrofálisabb hatással kellene számolnunk.

globális felmelegedés globális klímaváltozás összeesküvés haarp eltitkolt tények


Megtekintések száma: 23804





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet