A HAARP valójában egy sokkal nagyobb titok elfedésére jött létre? Az égbolton nem is a valóságot látjuk?

2017. május 29., hétfő




Olyan dolog állhat mögötte, ami az egész Földi civilizációt veszélyeztetheti.

A HAARP az időjárás befolyásolására létrejött titkos félkatonai és egyen tudományos projekt. Már évtizedek óta működik, hivatalosan pedig néhány éve azt adták be a közvéleménynek, hogy leállították.

A háttérben azonban tovább folyik a működése, és egyre bizarrabb, az időjárással, és a bolygónk ionoszférájával kapcsolatos kísérleteket folytatnak.

belső források szerint a HAARP művelet szorosan összefügg a chemtrail jelenséggel is. Mindezt azért hozták létre, hogy elhozzák az emberiség számára a második eljövetelt, és egy másik, sokkal riasztóbb titkot fedjenek el vele.

Az elmélet szerint a NASA olyan időjárás befolyásolást végez, mely megpróbálja teljesen elfedni előlünk a valóságot.

A valóságot, ami az űrben folyik.

Ugyanis egyre többen azt állítják, hogy a chemtrailek valójában olyan anyagok, melyek nyomán az égbolt egyfajta vászonként viselkedik: vagyis óriási, élethű hologramokat lehet az égboltra vetíteni.

Az űrben ugyanis olyan dolgok folynak, amikről az emberiség nagy részének nincs, és nem is lehet tudomása - állítják. Hatalmas űrhajók, bázisok és fegyveres konfliktusok vannak "odakinn", az űr valódi határán túl.

Azért érzékelünk bizonyos dolgokat úgy, mintha egy szimulált világban élnénk, mert valójában az égbolt egy szimuláció, és amit fent látunk, a csillagokat nézve, az már nem maga a valóság.

A szimuláció valamikor a 70-es években vette kezdetét, ekkor kezdtél el chemtrail vegyületekkel teleszórni az eget.

Az óriási, kozmikus ernyőt fokozatosan építették ki, majd a HAARP rendszerét működésbe hozva egy kezdetleges hologramot vetítettek az égre. Az egyik ilyen vetítés során egy ionoszféra robbanás keletkezett, melyet ma Tunguzka-meteoritként ismerünk.

Később szép lassan, átmenetesen vezettek be a hologram égboltot, és mára már gyakorlatilag mindenhol üzemel az Északi és Déli-sarkot kivéve.

Adódik a kérdés, pontosan mit is akarnak elrejteni előlünk. Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy az űrben zajló dolgokat. Akadnak olyan elméletek, miszerint a Hold már régóta, több évtizede lakott, és olyan nagy kolóniák és városok jöttek létre rajta, hogy ma ezt a Földről, szabad szemmel is látni lehetne.

Amit látunk, az a Hold egy hamis hologramja, ahogyan az egész égbolt.

A valóság egészen más, és ezt muszáj volt mindenki elől eltakarni, mivel az emberiség számára túlságosan sokkoló lett volna, ha kiderül, hogy a Holdon más élőlények is vannak. Ráadásul ezzel a civilizációval hatalmas csatákat vívunk.

De akkor miért nem tudunk róla? Miért nem halljuk robbanások zaját? Nos, az űrben nem terjed a hang, ellenben a fény igen, és ezért volt szükség a globális holografikus vászonra, melyen évtizedeket dolgoztak.

Több tucat idegen lény és civilizáció él kint az űrben. Egyre gyakoribbak a fegyveres konfliktusok, és már régóta egyfajta hidegháborús viszonyban vagyunk egyes fajokkal.

Vannak szövetségeseink, akik segítettek a valóságot elfedő hologram létrehozásában, és segítenek megvívni a csatát, amíg a Föld népe ebből semmit sem sejt - állítják a teória hívei.

Ugyanis ha a világ megtudná, mi folyik a feje fölött, akkor totális káosz törne ki, és az emberiség lényegében magát sodorná a kihalás és a anarchia szélére.

OSZD MEG másokkal is!

nasa összeesküvés haarp szimulált világ


Megtekintések száma: 133378





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet